Új generációjához érkezett a hálózati adatátvitel
Tízszeres sebességre kapcsolt az amerikai Systimax
A nagyobb kapacitás egy sor új távlatot nyit a hálózatok kihasználhatóságára, gondoljunk csak például az e-mailekre, amelyekben ma már egyre gyakrabban fotókat, esetleg videókat is küldeni szeretnének egymásnak a felhasználók. De említhető az e-learning, az e-business, a kutatás és fejlesztés, amelyek mind nagyobb sávszélességet, és így jobb kábelezést igényelnek. Az új technológia első felhasználói az adatközpontokat, gerinchálózatokat üzemeltetők, a pénzügyi szektor, valamint a kutatással, fejlesztéssel foglalkozó intézmények, vállalatok lesznek. Dieter Bodingbauer hangoztatta, hogy az új infrastruktúra lényegesen könnyebbé és hatékonyabbá teszi a munkát, valamint az átviendő bitekre vetített költség is sokkal alacsonyabb lesz. Az árcsökkenési hullám kikényszeríti majd a hálózati hardvereszközök olcsóbbá válását is, s egy-két éven belül minden számítógépben már az új sebességű pc kártyák lesznek.
A Systimax az új megoldástól nagyjából 20%-os bevételnövekedést vár, és a korábbi 23-24%-os piaci részesedést 25% fölé szeretné tornázni. Ebben a piac bővülése is segíthet, mivel míg korábban a hálózatok csak a vállalkozások működését megkönnyítő infrastrukturális elemek voltak, ma már az üzletvitel elengedhetetlen, integrált részei. A hálózatok fontossága nő és a piac megköveteli a fejlesztéseket. Bodingbauer külön kiemelte, hogy a hálózati megoldások értékesítésénél kiemelten fontos szerepe van a megfelelően szakképzett partnereknek, és nagyon büszke legrégebbi és legnagyobb magyarországi parnere, az LNX piacépítő szerepére.
Kászonyi Péter, a KFKI Csoporthoz tartozó LNX Hálózatintegrációs Rt. ügyvezetője szerint az ügyfelek egyre inkább megértik, az infrastruktúrába fektetett költséget a várható életciklus egészére kell tervezni, ezért eddig is azt tapasztalta a cég, amint egy új technológia rendelkezésre áll, a beruházásaikat már ebbe az irányba fordítják a vállalatok. Az LNX magyarországi piacvezető pozícióját egyrészt a képzett munkatársak, másrészt a Systimax innovatív megoldásainak köszönheti.
Kapcsolódó cikkek
- Pendrive microSD-ből: Egyszerű másolás mobilról PC-re
- Systems' Day konferencia - először
- Magyar Telekom - 1,5 milliárd forint a KFKI korábbi tulajdonosainak
- IBM csip optikai adatátvitellel
- OCZ FireWire flash meghajtók
- Lezárta a KFKI Csoport megvételét a Magyar Telekom
- Microsoft Gold Partner lett és további ISO minősítéseket szerzett a KFKI-LNX
- A Magyar Telekomé közel tízmilliárdért a KFKI
- Nincs többé kábeli zűrzavar
- Európai módon védett tanúk
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.