Itt a pályázat a harmadik generációs mobilszolgáltatásra
A 15 évre meghirdetett négy frekvenciaengedélyből három a meglévő (inkumbens) szolgáltatóknak, egy pedig egy új, negyedik mobilszolgáltatónak szól.
A 3G előírásai szerint a következő minimális adatátviteli sebességeket kell teljesíteni: fix cellában 2 Mbit/sec, mozgásban 512 kbit/sec, gépjárműben használva a 3G-s eszközt 184 kbit/sec.
A három napilapban, a megfelelő értesítőben és külföldön a Financial Timesban megjelenő pályázati kiírás négy szepontot vesz figyelembe: minél rövidebb idő alatt megkezdődjön a szolgáltatás, a hazai mobilágazatban fennmaradjon, illetve felerősödjön a verseny, a jelenlegi magyarországi mobilbefektetőkre tekintettel legyenek, a magyar állam érdeke, azaz a frekvenciasávok jó áron való értékesítése történjék meg.
Az értékesítésre kerülő blokkok egyenként két 15MHz-es FDD, illetve egy 5MHz-es TDD sávot jelentenek.
Minden blokkra a nyertesnek az első részletet, azaz 5,5 milliárd forintot még idén be kell fizetnie.
A pályázati dokumentum az NHH Visegrádi utcai telephelyén 750 ezer forintért megvásárolható. Szeptember 30-án prebid konferenciát tartanak az érdeklődő cégek számára. A beadási határidő 2004. november 2., az eredményhirdetés időpontja 2004. december 1.
A nyerteseknek a szolgáltatást 2006. Január 1-jével meg kell kezdeni. Ekkor Budapest tág belvárosában kell 3G szolgáltatásnak működni, 2008. január 1-től pedig a teljes hazai lakosság 30%-át kell ellátni.
Egy - a negyedik - frekvenciablokk egy új belépő mobilszolgáltató részére van fenntartva. Rá nem vonatkozik a lefedettség időbeli követelménye. Ha nem lenne új belépő, akkor az állam két évig nem írja ki újra az illető frekvenciablokkot.
A jelenlegi mobilszolgáltatókat, indulásuk és nyerés esetén nem kényszerítik költség alapú roaming funkciókra.
Az inkumbensek számára fenntartott három blokk közül az egyiknél nincs lefedettségi követelmény.
A negyedik blokk elnyerőjének lehetőséget adnak egy DCS 1800 frekvenciablokk megvásárlására is.
A kiírók nem jelöltek meg végleges fix pályázati összeget. Különböző opciókat lehet megvalósítani az egyes sávokban, ez adja meg a verseny alapját a három inkumbens szolgáltató között.
Ha valami ok folytán az eddigi GSM szolgáltatóknak fenntartott három sáv közül valamelyikben nem lesz nyertes, akkor az állam egy évig nem írja ki arra a sávra újra a pályázatot.
Egyazon szolgáltató egynél több frekvenciablokkot nem nyerhet el.
A 15 évre szóló pályázati összeget 3 év alatt kötelesek a nyertesek kifizetni.
Kapcsolódó cikkek
- Előfizetői szerződések: lesújtó tapasztalatok
- Meghosszabbított mobil internet akció a Pannonnál
- Megjelent az EU rendelete a roamingról
- Májusban 42 ezerrel nőtt a hazai mobil-előfizetők száma
- Vodafone szélessávú mobil internet a Balatonnál is
- Pannon 3G/HSDPA már a Balaton környékén is
- 3 új, középkategóriás Nokia mobil és 3 új headset
- Importkorlátozás vetheti vissza a 3G készülékek terjedését
- T-Mobile szélessávú 3G/HSDPA hálózat már 41 városban
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.