Félvezetőgyártó üzemet épít Kínában a Hynix és az ST Microelectronics

MTI Sajtóadatbank, 2004. augusztus 19. 10:40
Félvezető-alkatrészgyár építéséről kötött szerződést a dél-koreai Hynix Kínában. Európai riválisával, az ST Microelectronics vállalattal közösen kivitelezendő beruházás kétmilliárd dolláros (1,6 milliárd euró) finanszírozásának nagy részét kínai pénzintézetek biztosítják.
A Hynix hitelezői az elmúlt héten adtak zöld utat a beruházásnak. Számos sikertelen szanálási akciót követően a világ harmadik legnagyobb félvezető gyártója 81 százalékban a hitelezők tulajdonában van. Az ST Microelectronics félvezető gyárral még nem született meg a megállapodás és nem határozták meg még a két vállalat befektetési hozzájárulását sem. Az előzetes tárgyalások alapján mindkét vállalat 500 millió dollárt fektet az üzem építésébe. A kivitelezést előreláthatólag 2005 második felében kezdik meg, a tömegtermelés pedig egy évvel később indul meg.

Az üzemben DRAM memóriaelemeket gyártanak majd számítógépek, valamint flashmemória-elemeket digitális kamerák és mobiltelefonok számára. A beruházás első fázisában 200 milliméteres szilícium korongokkal dolgozó gyártósor épül. A későbbi kapacitásbővítést pedig 300 milliméteres korongokkal dolgozó gyártósorral hajtják majd végre.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05