3D nyomtatás és tervezés a gyakorlatban
Huszár István Tárgyiasult ötletek (3D nyomtatás és tervezés) című könyve azok számára készült, akik nem félnek kipróbálni valami újat, köszönhetően a technológiai fejlődésnek, és egy olyan úton indulnának el, amely végén az ötletük kézzel fogható, csodálatos fizikai formában valósul meg. Ez az innovatív technológia arra kínál lehetőséget, hogy költséghatékonyan hozzunk létre egyedi termékeket. Így akár mi magunk is könnyen elkészíthetünk egy karácsonyfadíszgömböt, egyedi kulcstartót, tárolódobozokat, mobiltelefon-tartót, egy eltörött alkatrész pótlását, vagy bármit, ami eszükbe jut és boltban nem tudjuk vagy nem érné meg megvásárolni.
Gondolkodjunk 3D-ben
A 3D nyomtatást hagyományosan elsősorban ipari alkalmazásokhoz használták, például prototípusokhoz, sebészeti útmutatókhoz, koncepcióautókhoz, és szórakoztató elektronikai cikkekhez. Napjainkban a technológiát – ahogyan erre a könyv is kitér – többek között az ékszergyártásban, a divat területén, az űrkutatásban, művészetekben, építészetben, játékokban és belsőépítészetben alkalmazzák. A cégek ma már képesek saját termékeiket egyedi ügyféligények alapján megtervezni, és ezt ma gyorsabban megtehetik, mint valaha. A fejlesztéseknek köszönhetően pár óra alatt tudunk olyan modelleket létrehozni, amelyek elkészítése korábban négy-hat hétig tartott. Hasonlóképpen, a márkák használhatják a 3D nyomtatást új tervek prototípusainak gyors elkészítésére, vagy marketingeszközként is alkalmazható minták gyártására.
A 3D nyomtatás a költséghatékony piaci tesztelést is lehetővé teszi, amelynek során visszajelzést kaphatunk a potenciális ügyfelektől és a befektetőktől egy kézzelfogható termékről, anélkül, hogy a prototípusgyártással kapcsolatos jelentős előzetes kiadások kockázata állna fenn. Továbbá kevesebb alkatrészt kell kiszervezni a gyártáshoz. Ez kisebb környezeti hatást jelent, mivel kevesebb terméket szállítanak szerte a világon, és nincs szükség energiafogyasztó gyár üzemeltetésére és karbantartására. Ez az eljárás sokkal kevesebb hulladékanyagot termel egyetlen alkatrészhez, és a 3D nyomtatáshoz használt anyagok általában újrahasznosíthatók. Mindezek mellett a fő előnyök az eljárás sebességében, rugalmasságában és a költségelőnyökben rejlenek.
A szerző útmutatót nyújt ötleteink megvalósításának mikéntjéhez, a tervezéstől egészen a nyomtatásig, amelyből megismerhetjük a 3D nyomtatás lehetőségeit, technológiáját, eszközeit és módszereit. Részletesen ismerteti az alkalmazott technológiák előnyeit és hátrányait, egy mindenki által könnyen megtanulható 3D-s tervezőprogramot, képfeldolgozási eszközöket, nyomtatókat, azok üzemeltetését és buktatóit, illetve a 3D-s tárgyak készítésének menetét, amelynek megértését számos példa és gyakorlati tanács segíti. A könyv ajánlható a 3 dimenziós nyomtatás iránt érdeklődőknek, a diákoknak, akik használatba szeretnék venni az iskolájukban található 3D nyomtatót, valamint azoknak a tanároknak, akik vannak olyan szerencsések, hogy rájuk bízzák ennek a hatalmas motiváló erővel bíró eszköznek a kezelését, viszont még nem rendelkeznek ehhez a megfelelő ismeretekkel, de a kötet elolvasása után saját elképzeléseikkel kiegészítve akár szakköri foglalkozások tematikáját, illetve tananyagát is össze tudják majd állítani belőle.
Az is biztos, hogy a lelkes barkácsoló amatőrök szintén hasznos fejezeteket és segítséget találnak a munkájukhoz a könyv lapjain. Érdemes tehát lapozgatni ezt a kiadványt mindazoknak, akik úgy határoztak, hogy önállóan kezdenek bele egy új, a kezük munkája során születő, általuk alkotott háromdimenziós világ felfedezésébe, vagy azoknak, akik csupán érdeklődnek e téma iránt.
Kapcsolódó cikkek
- Hazai vállalat az újgenerációs ipari technológiák nemzetközi élvonalában
- Azonnali megoldás az alkatrészhiányra
- Rejtett tudás a vállalkozásokban
- Táblázatkezelés egyszerűen – 100 tipp, amely segíthet a mindennapokban
- Budapest utcáin elrejtettek egy regényt
- Mennyi időbe telne kiolvasni a világ legjobb bestseller köteteit?
- Új műsorvezetőt igazolt a legnépszerűbb magyar kulturális podcast
- Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
- A Xerox és az NPS a 3D nyomtatás terén mélyíti együttműködését
- Névjegykártya 2.0: új könyv segíti a cégek online kommunikációját
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.