760 millió dolláros veszteség a Sun Microsystems-nél
A társaság előző pénzügyi éve harmadik
negyedében még 4 millió dollár adózott eredményt termelt. Most a bevétele 2,65
milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 2,79 milliárd dollárról. Az
egyszeri tételek nélkül a Sun 260 millió dollár, részvényenként nyolc cent
veszteséget könyvelhetett el. Az elemzők hét cent veszteségre számítottak. A
mintegy félmilliárd dollárt kitevő egyszeri tételekből 203 milliót a
létszámcsökkentés és az egyéb átalakítási intézkedések költségei adtak.
Első kilenc havi forgalma 8,1 milliárd dollárra
zsugorodott az egy évvel korábbi első háromnegyed év 8,5 milliárdjáról. A kilenc
havi adó utáni veszteség 1,2 milliárd dollár - egy részvényre 36 cent. Az előző
üzleti év megfelelő időszakában 2,4 milliárd dollár, egy részvényre 75 cent
volt a veszteség.
A Sun az elmúlt években jelentős nyomás alá
került az ingyenes Linux operációs rendszer elterjedése, valamint a Microsoft szoftverei
és az Intel által gyártott szerverlapkák támasztotta konkurencia miatt. A Sun
bejelentette, hogy Sparc mikroprocesszor és az arra épülő szerverek gyártását
külön üzletágba szervezi ki, így elkülönül ez a részleg az Intel- és az AMD
alapú szerverek gyártásától.
Az elmúlt hónapokban a Sun számos új termékét
harangozta be. Ezek közé tartozik az AMD 64 bites Opteron processzorára épülő szerver.
Elemzők szerint e szervereket a következő hónapokban már elkezdik árulni. Az új
termékek közé tartozik a Unix alapú Solaris operációs rendszer új verziója is.
Kapcsolódó cikkek
- Már a határidős indexeket is a Yahoo és a Sun húzza felfelé
- Az Avnet megvásárolta a vezető Sun disztribútort, az Access Distribution-t
- A Sun felvásárolta a jogosultságkezeléssel foglalkozó Neogent-et
- 11-13 százalékos létszámcsökkentés a Sun Microsystemsnél
- Sun: Galaxy4, Thumper, Andromeda - a közeljövő sikerkovácsai
- Sun: Az Albacomp a régió innovációs vezetője
- Mérséklődött a Sun Microsystems vesztesége
- Sun-Google együttműködés
- Az EU engedélyezi a Sunnak a StorageTek felvásárlását
- A Sun Microsystems profitja zuhanásszerűen csökkent
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.