Az IBM ötödik negyedéve növeli nyereségét

MTI Sajtóadatbank, 2004. április 19. 08:29
Az amerikai IBM, a világ legnagyobb számítógépgyártója 1,6 milliárd dolláros, részvényenként 93 centes adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 16 százalékkal többet az egy évvel korábbi 1,38 milliárd dollárnál, részvényenként 79 centnél.

A bevétel 11 százalékkal 22,2 milliárd dollárra nőtt 20,1 milliárdról. A dollár árfolyamvesztése nélkül 3 százalékkal nőtt volna a forgalom. Az IBM adózott eredménye egymás után az ötödik negyedéve növekedett. A cég közleménye szerint ez az erősödő gazdasági környezet következménye.

A jó átfogó eredmények ellenére az IBM részvénye esett a New York-i tőzsdezárás utáni nem hivatalos forgalomban, mert a cég szolgáltatási és lapkagyártó részlege a várakozások alatt teljesített. Pénteken, közép-európai idő szerint kora reggel az IBM 91,07 dollár volt New Yorkban, a csütörtöki, 93,97 dolláros záró után.

Kulcsszavak: +céginfo IBM

Már Magyarországon is elérhető az eMAG Genius hűségprogram

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 19:05

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 17:30

Pár nap és indul a Samsung fesztivál

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 17:09

Clipboard Master 5.8.0 Build 59262

A Clipboard Master egy profi alkalmazás, amely külön fájlokban képes tárolni a vágólapra másolt szövegeket, képeket és fájlokat, így azok nem vesznek el, bármikor visszakereshetők.

2024. május 27. 16:55

ELAN 6.8.0

A professzionális eszköz lehetővé teszi a video- és audiofájlokhoz csatolt szöveges megjegyzések létrehozását, szerkesztését, megjelenítését és keresését.

2024. május 27. 16:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17