Unisys: teljesítette a magas hasznot megcélzó terveit

forrás Prim Online, 2004. április 17. 22:07
2004 első negyedévében a Unisys teljesítette a magas hasznot megcélzó terveit.
A Unisys közlése szerint a vállalat egy részvényre eső nyeresége 2004 első negyedévében az egy évvel korábbi időszakhoz képest 30 százalékkal növekedett, leszámítva a nyugdíjelszámolás hatását. A megelőző évhez képest erős fejlődésről számolt be a cég a készpénzforgalom terén is: az előző év ugyanezen negyedévének 65 millió dolláros műveleti készpénzfelhasználásához képest 116 millió dolláros értékről.

A nyugdíjelszámolás hatásának leszámításával a Unisys 2004-es első negyedéves nettó jövedelme 44,0 millió dollár volt, amely összesített részvényenként 13 centnek felel meg. Összehasonlításul 2003 első negyedévében a nettó jövedelem 34,2 millió dollár, az összesített részvényenkénti érték 10 cent volt.

Amint arról a cég korábban már hírt adott, a nyugdíjelszámolás negatív hatást gyakorol majd a vállalat 2004-ben bejelentett eredményeire. A 2004. évi első negyedéves eredmények 22,2 millió dolláros nyugdíjkiadásokat tartalmaznak, az előző év ugyanezen negyedévi 6,4 milliós nyugdíjbevételéhez képest. A GAAP-elvek szerint számítva (vagyis a nyugdíjelszámolást is beleértve) a két időszakot, 2004 első negyedévében a nettó nyereség 28,9 millió dollár volt (vagy összesített részvényenként 9 cent), míg az egy évvel ezelőtti azonos időszak eredménye 38,5 millió dollár, illetve összesített részvényenként 12 cent. A 2004-es első negyedévi bevétel 5 százalékkal növekedett: értéke 1,46 milliárd dollár, összevetve a 2003-as 1,40 milliárddal. A valutaárfolyamok 7 százalékpontos pozitív hatást gyakoroltak a cég első negyedéves bevételére, a világszerte a legtöbb fontos pénznemmel szemben gyengélkedő amerikai dollár hatásait tükrözve.
Kulcsszavak: Unisys

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09