Bizottsági ülés a posta logisztikai központjában
Szabó Pál: a posta 2003. Évi adózás előtti eredménye 3,16
milliárd forint; az üzleti ráfordítások 57%-a személyi jellegűek voltak az év
folyamán; a létszám 2500-zal, 41097-re csökkent, az idei terv 38968 fő; idén is
folytatódik a szervezetfejlesztés, a logisztikai rendszerek átfogó korszerűsítése,
a hálózat-modernizáció és az értékesítés-orientált hálózat felépítésének
előkészítése; az idei tarifaemelés (7,9%) 20%-kal haladja meg az inflációt>
a március 16-tól bevezetett díjemelés mértéke a hatósági áras termékkörben
10%-os; bevezették az ún. elsőbbségi levél formát (ára 90 forint), amely az
expressz levelet váltotta ki; a posták 14%-a van vállalkozásba adva; 2006. Végére
cél, hogy 1600 saját üzemeltetésű, továbbá 1100 posta partneri közreműködővel
ellátott postahely legyen az országban.
Horváth Sándor: az OLK három év alatt készült el; az összes
beruházási költség 14,5 milliárd forint, ebből az OLK beruházása 9,5 milliárd
forintba került; a tervezett küldeményforgalom: 2,8 millió kisalakú levél/nap,
500 ezer nagyalakú levél/nap, 30 ezer csomag/nap; az OLK-ban telepített Siemens
gépek: 4 db kisalakú előszétosztó, 4 db kisalakú finomszétosztó, 1 db nagyalakú
levélelosztó, 1 db csomagválogató gép; informatikai eszközök: porta- és
kapukezelő rendszer, címadatbázis-kezelő és karbantartó rendszer, értékrovatoló
rendszer, statisztikai rendszer, dokumentumkezelő rendszer, 18 db MIS
kliensgép, 60 db irodai kliensgép, 56 db videokódoló kliensgép; az OLK létszáma
jelenleg 1463 fő.
Kérdésre válaszolva, a vezérigazgató elismerte, hogy a menedzsment
felelőssége megáll a márciusi OLK-indulási üzemzavarral (küldeménytorlódás) kapcsolatban.
A vizsgálat még tart, annak eredménye április végén kerül a vezetés, majd
később az ÁPV Rt. elé. Időközben a logisztikai üzem vezetőjét és a
logisztikai-feldolgozó igazgatóját is felmentették.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Posta meghosszabbította szerződését a Beta Systemsszel
- Magyar Posta: meghosszabbítja és kibővíti szerződését a Beta Systemsszel
- Átlagosan 1 százalékkal emelkednek a postai szolgáltatások díjai
- Az Atigris nyerte a Magyar Posta ECDL tenderét
- GVH: ötmilliós bírság a Magyar Postának
- A Magyar Posta kampánycsendsértés megállapítására nem jogosult
- Drágulnak a belföldi postai szolgáltatások
- Az Eurohívó végelszámolása
- Hatályba lépett a postatörvény
- A Siemens Rt. nyerte a Magyar Posta országos feldolgozóközpontjának tenderét
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.