Sztereoadás indul az MTV és a tv2 műsorán is

MTI Sajtóadatbank, 1999. augusztus 31. 09:33
Januárban megkezdi a sztereosugárzást a Magyar Televízó Rt. mindkét csatornája, az RTL Klub után pedig hamarosan nagy valószínűséggel sztereóvá válik a másik országos kereskedelmi televízió, a tv2 budapesti adása is.
Sági László, az MTV Rt. műszaki igazgatóhelyettese elmondta: a távközlési törvény módosítása írja elő, hogy a jövő év elejétől be kell vezetniük a sztereosugárzást. Az igazgatóhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a műholdak alapszolgáltatásában ez a lehetőség eleve szerepel, így a Duna Televízió máris képes sztereóban sugározni, mint ahogy az ugyancsak szatelliten fogható MTV2 is.

Sági László szavaiból kiderült: a változás nem azt jelenti, hogy januártól automatikusan a Magyar Televízió valamennyi adása sztereóvá válik, a sztereosugárzásra csak az ilyen technológiával készülő műsorok esetében van lehetőség.

Őri András, az Antenna Hungária Rt. szóvivője a téma kapcsán az MTI megkeresésére elmondta, hogy Magyarország a két európai szabvány közül a digitális sztereotechnológia, az úgynevezett NICAM rendszer mellett kötelezte el magát. A szóvivő tájékoztatása szerint e rendszer eddigi kísérleti csatornája a budapesti UHF 24-es volt, korábban ez az MTV2 hálózatához tartozott. Ez a csatorna a két országos kereskedelmi televízió indulásakor, az MTV2 akkori földi hálózatának megosztása után, az RTL Klub frekvenciakészletébe került, így ez a televízió indulásától kezdve képes Budapesten sztereóban sugározni.

Őri András közölte: az országos hálózatot tekintve elsőként a Magyar Televízió 1-es műsora válhat sztereóvá. A kereskedelmi televíziók közötti esélyegyenlőség biztosítása érdekében azonban nagy valószínűséggel - talán már egy-két hónapon belül - sztereóvá teszik a tv2 budapesti adóját is.

Hozzátette: a sztereorendszer bevezetését az MTV1 esetében az teszi lehetővé, hogy az Antenna Hungária az év végéig folyamatosan áttér az Európai Unió szabványainak megfelelő hangnormára az országos földi hálózat UHF sávban sugárzó adóin. A két magyarországi kereskedelmi televíziónak egy évvel később, 2000. december 31-étől kell átállnia a nyugat-európai, az 5,5 MHz-es kép- és hangtávolságot jelentő hangnormára.

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36