Mikromini telefon a NEC-től
A készülék súlya 70 g, és a
méreteihez képest hatalmas, 1,8 hüvelyk átlójú színes képernyővel rendelkezik,
amelynek 128 x 160 pixel a felbontása. Belefért egy 300.000 pixeles, a
hátoldalon látó kamera is, meg egy fényforrás. A fogyasztást speciális
szoftveres megoldás csökkenti. SIM-kártya helyett egy teljes értékűen
helyettesítő chip kapcsolja be a készüléket a forgalomba. A fejlesztés az
összehajtható NEC 700 bázisán történt, kínai laboratóriumban.
Amit még egyetlen
fejlesztőnek, azt a NEC-eseknek sem sikerült megoldaniuk, nevezetesen hogy
miniatürizálják az ember füle és szája közti távolságot. Ezt az ellentmondást a
NEC 900 úgy oldja meg, hogy csak headsettel használható. A fejlesztők szerint
Kínában ez megszokott dolog, és nem fog gondot okozni az eladásoknál, sőt
kifejezetten azt várják tőle, hogy a technikabolondok presztízskészüléknek
vásárolják majd.
Kínában 50 millió
maroktelefon 400 modellje fogy évente (kb. 100.000 példány/modell). A
bejelentést tevő igazgató meg is vallja, hogy nem számítanak ekkora
példányszámra, de a készüléket mintegy "zászlóshajónak" szánják, amin, és
aminek a már tervezett utódain, folyamatosan demonstrálni akarják fejlesztői
tudásukat.
Kiskereskedelmi árat még nem
közöltek, de szakértők 6-7000 Jüanra számítanak. Ez Kínában meglehetősen soknak
számít, ahol egy kifejezetten olcsó készülék 1000 Jüan körül kel el és egy
márkás importkészülék ára 3-4000 Jüan körül mozog. (1000 Jüan = 24.600 Ft.)
Hűvös Imre
Kapcsolódó cikkek
- Szélenergiával működő mobilakkutöltő
- Nokia: mobil kényelem autóban és azon kívül
- Új stílusú Nokia mobiltelefon
- A halál oka: felrobbanó mobiltelefon-akku
- Év végén Magyarországon az iPhone
- Félmillió eladott iPhone
- Órák alatt elkapkodták az első iPhone-okat
- Porsche-mobillal válaszol Európa az iPhone-ra
- Piacon az Apple iPhone
- Mobil fényképnyomtatási szolgáltatás Nokia Nseries készülékekről
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.