Sulinet Expressz: változik a forgalmazott termékek köre
Közölte: létrejött egy programtanács, amely ezentúl folyamatosan dönt a termékek programba való bekerüléséről, illetve adott esetben kikerülésükről.
A tanácsba az Oktatási Minisztérium, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, illetve a Pénzügyminisztérium delegált tagokat.
Magyar Bálint elmondta: az év végéig mintegy 10-12 milliárdos forgalommal számolnak a Sulinet Expressz programban. A júliusi indulás óta több mint 17 ezer számítógépet értékesítettek és mintegy 30-40 ezer számítógépet "javítottak fel". A program keretében eddig 7 milliárd 250 millió forintért vásároltak termékeket - mondta.
Jelenleg több mint 1800 Sulinet Expressz értékesítőhely működik az országban, a vásárlók 1040 eszköz, 2200 típus és több mint 250-féle számítógép, 70 felé szoftver, monitorok, nyomtatók, kivetítők közül válogathatnak.
A program a pedagógusoknak, a diákoknak és a diákok szüleinek biztosít lehetőséget arra, hogy évi 60 ezer forint adókedvezmény igénybevételével számítógéphez, számítástechnikai eszközökhöz jussanak.
Kapcsolódó cikkek
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Rockzene és képregény a szerzői jogokért
- MDF: Mi lesz a Sulinet után?
- Miskolcon átadták az 5000. Sulinet-végpontot
- Sulinet Expressz: 150 ezer új számítógép került a háztartásokba
- Sulinet után itt a SuliPárduc!
- Sulinet Expressz: Október végéig tart a kedvezményes nyomtatóvásárlás
- Változás: Kizárólag komplett számítógépek vásárolhatók Sulinettel
- MTI-fotókkal bővül a Sulinet Digitális Tudásbázis
- Elindult a Sulinet Expressz III.
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.