Amerikai biztosító akar beszállni a magyar kábeltévépiacra
A Matáv megtalálta a megoldást a további akvizíciókra
Mindemellett a beköthető háztartások számának növekedése is várható. Más cégvezetők nyilatkozataival ellentétben Feuer szerint nem feltétlenül azok a legjobb területek, ahol alacsony fajlagos költséggel beköthetők a háztartások (ilyenek a lakótelepek). A kábeltelevíziós szolgáltatás mellett az internettel és a telefonnal is kalkulálva a bevételek jobban növelhetők azokon a területeken, ahol például sok cég van, noha a bekötési és hálózatfejlesztési költségek esetleg magasabbak. A jövőben várható bevételekkel kalkulálva a most elkelt budapesti kábeltársaságok sem nevezhetők túlárazottnak - mondta. Feuer jelenleg nem lát más társaságot, amely eséllyel léphetne a piacra, de erre még később is lesz lehetőség. A szűz területek bekábelezése és a működő társaságok felvásárlása után a vezérigazgató szerint a szolgáltatások minőségi különbsége hozhat változást az előfizetők számában.
A kábeltelevíziós törvény módosítása elvileg megfosztotta attól a lehetőségétől a Matávot, hogy tovább folytassa akvizíciós tevékenységét a 30 ezer lakosnál nagyobb városokban. A törvény hatálybalépése előtt már több piaci szakértő is azt állította, hogy a cég megtalálja majd a lehetőséget a kábeltelevíziós részesedésének növelésére. Ezt látszik bizonyítani az, hogy miután a módosítás július 27-én hatályba lépett, a Matáv nem vonta vissza pályázatát a zuglói kábeltévés társaságra, csak módosította azt. Az új törvényi szabályozás ugyanis lehetővé teszi számára az akvizíciót, ha olyan konzorciumban indul, amelyben nincs jelentős befolyása, azaz a szavazatok kevesebb mint 25 százalékát birtokolja. A Hírközlési Főfelügyelet (HIF) jogi osztálya illetékesének tájékoztatása szerint egy pályázat kiírásakor nem vizsgálják, hogy a Matáv jogosult-e az adott formában indulni, ez csupán akkor történik meg, amikor a szolgáltatási engedélyét kérvényezi. Ha például a zuglói társaság esetében a Matáv konzorciuma nyeri meg a pályázatot, és a HIF-felülvizsgálat alapján kiderül, hogy a törvény szerint ez nem lehetséges, akkor semmisnek minősítik a pályázatot. Információik szerint a Matáv vezetőségében megoszlanak a vélemények arról, hogy továbbra is induljanak-e a kábeltelevíziós pályázatokon, vagy inkább a mobilpiacon erősítsék pozícióikat.
Kapcsolódó cikkek
- Szünetelő internetszolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- T-Kábel: telefonszolgáltatás-fejlesztés 1 milliárdért
- Budapesten indít kábeltelefonos szolgáltatást a T-Kábel
- Emelkednek a kábeltelevíziós, csökkennek az internetes díjak
- NHH: Ne gátolják a nagy szolgáltatók a kisebbek piacra lépését!
- Kábeltévé-internet-telefon csomag a FiberNettől
- Új szerepkörben a kábel
- NKÖM: a kormány már többször próbálta módosítani a médiatörvényt az EU kábeltelevíziós irányelvei miatt
- EU-versenyjogot sért a magyar médiaszabályozás
- A T-Kábel digitális kábeltelevíziós szolgáltatást vezet be
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.