Apple: 1 millió iTunes letöltés 3 nap alatt

Tóth Kristóf, 2003. október 20. 22:24

Az Apple Computer hétfői közleménye szerint az iTunes Music Store
online zeneszolgáltatás Windows alatti eléréséhez szükséges szoftvert
az elmúlt csütörtöki kiadás után három nap alatt mintegy 1 millió
felhasználó töltötte le.
A Cupertino-i (Kalifornia) székhelyű Apple Computer hétfői sajtóközleménye szerint az iTunes Music Store online zeneszolgáltatást alapjául szolgáló szoftver Windows változatát három nap alatt 1 millió PC felhasználó töltötte le, miközben a teljes szolgáltatás a szokásos heti 500 ezer - 600 ezer zeneszám helyett 1 millió dalt értékesített ugyanezen idő alatt.

"Nagyszerű megnyitón vagyunk túl, miközben riválisaink még mindig a kiadással bajlódnak" - mondta Steve Jobs, az Apple Computer vezérigazgatója. Jobs csütörtök délután jelentette be az új, Windows alapú iTunes szoftver kiadását, amellyel immár a PC felhasználók is elérhetik a társaság internetes zeneszolgáltatását Windows alól.

A felhasználók első benyomása meglehetősen különböző volt az új szoftverrel, illetve szolgáltatással kapcsolatban. Egyes PC felhasználók nagyszerű megoldásnak tartják az új szolgáltatást, mások azonban bizonyos hibákra, illetve hiányosságokra panaszkodnak. Utóbbiakra példa, hogy a szoftver nem működik megfelelően a Windows 2000 Professional verziójával, valamint meg nem erősített hírek szerint bizonyos számítógépek lefagytak az iTunes szoftver telepítését követően.

Az Apple elmondása szerint a társaság fejlesztői igyekeznek minél hamarabb kijavítani a felmerült problémákat.

A Mac számítógépek gyártója azt reméli, hogy az iTunes Music Store Windows verziójának kiadása rengeteg új felhasználó számára nyitja meg az utat a szolgáltatáshoz. Az Apple vezetői szerint a társaság elsősorban nem a zeneletöltésekből szeretne többletbevételhez jutni, hanem iPod digitális zenelejátszóját szeretné népszerűsíteni a megoldással.

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36