Fellendülőben a PC piac
A személyi számítógépes eladási mutatók az elmúlt hetekben-hónapokban a
vártnál jobban alakultak, melyet jól szemléltet, hogy az idei esztendő
harmadik negyedévében az előző év hasonló időszakához képest mind az
IDC, mind pedig a Gartner Dataquest piackutató cég adatai szerint
kétszámjegyű növekedés volt tapasztalható a piaci szegmensben.
Ez már egymás után a második olyan negyedév volt, melyben kétszámjegyű növekedést regisztráltunk, és elmondható, hogy a második negyedévben megkezdődött fellendülés a harmadik negyedévre még nagyobb lendületet kapott - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Charles Smulders, a Gartner Worldwide Computing Platforms Group alelnöke.
Roger Kay, az IDC Client Computing Group alelnöke elmondta, hogy cége korábban globális szinten mintegy 10 százalékos piaci növekedésre számított, azonban az Egyesült Államokban és Európában olyan jól teljesített a szektor, hogy végül a 10 százalékot jelentősen meghaladó növekedést lehetett tapasztalni. Az említett két régióban egyébként konkrétan 16,1 százalékkal, illetve 17,5 százalékkal növekedett a piac.
A személyi számítógépek világpiacát továbbra is a Dell vezeti, de nincs sokkal lemaradva tőle a második helyezett Hewlett-Packard. Az IDC adatai szerint, míg a Dell mintegy 17,4 százalékos, addig a Hewlett-Packard megközelítőleg 17,1 százalékos piacrésszel rendelkezik. A Gartner által közölt adatok szerint a két vállalat részesedése lényegében megegyezik, ugyanis a Dell az elmúlt negyedévben mindössze 60 ezerrel több PC-t adott el, mint konkurense. A harmadik, negyedik, illetve ötödik helyet egyébként az IBM, a Fujitsu Siemens Computer, illetve a Toshiba tudhatja magáénak.
Kapcsolódó cikkek
- Kapós a digitális kamera Kelet-Közép-Európában
- Cisco Broadband Barométer
- IDC: a régiós közüzemi ágazati IT alakulása 2010-ig
- Oktatási fejlesztések és a magánfelhasználói kereslet tartják fenn a PC piac növekedését
- Adattárolás: az árak zuhannak, a forgalom és a kapacitás megugrik
- Tavaly 27,2 százalékkal növekedtek a PC-eladások Kelet-Közép-Európában
- IDC: a vártnál nagyobb növekedés
- IDC: 2008-ig évente 40%-kal nő a hazai kézi számítógép piac
- 2006-ban már minden harmadik eladott PC noteszgép lesz
- Várhatóan egyjegyűre esik vissza PC-eladások növekedése 2005-ben
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.