IT Helpdesk rendszert szállított a Fornax a Westel számára
A Fornax Rt. szakértői végezték a Westel Mobil Távközlési Rt. számára a
Westel ITSM rendszer fejlesztését. A Remedy ARS alapon fejlesztett IT
HelpDesk és logisztikai rendszer 10 hónap alatt készült el két
szakaszban, melyet egy továbbfejlesztési szakasz követett.
A fejlesztési projekt 2002 áprilisában indult. Ezt megelőzően a Fornax Rt. szakemberei elkészítették a rendszer demo változatát, majd a Westel szakértőivel közösen kidolgozták követelményspecifikációt. Nagy Zoltán, a Fornax Rt. szerződés- és projektmenedzsment igazgatója elmondta „ a Westel IT Helpdesk rendszer több szigetszerűen működő rendszert váltott ki, illetve olyan új funkciókat is megvalósít, amelyek segítségével az IT támogatási osztályokhoz beérkező bejelentéseket összefogottan, áttekinthetően és visszakereshető módon kezeli." A rendszer a Westel több mint 2000 munkatársa szolgálatában áll a vállalati intraneten keresztül. A vezetőség számára az IT support munka hatékonyságának növekedése mellett jelentős előny az, hogy a rendszer segítségével könnyen lehívhatóak különböző jelentések és statisztikai kimutatások, amelyek az IT támogatással kapcsolatos döntések előkészítésében kulcsfontosságú információkat szolgáltatnak.
Kapcsolódó cikkek
- Modernizálta informatikai rendszerét a Dunaferr
- Több százezer diák, szülő és munkatárs biztonságos személyazonosság-kezelése egy Novell rendszerben
- A NORG fejleszt az MFB-nél
- Az Espirit az SAP-t választotta
- Alerant: globális erőforrás menedzsment rendszer az AstraZenecánál
- IND Group: iráni üzlet, magyar siker
- A CODA gépjármű-aukciós házzal lép szerződésre
- Új rendszer-menedzsment eszköz a Delltől
- BorsodChem: Nagyszabású informatikai fejlesztés a HP segítségével
- Hosszú távú HP-Richter együttműködés
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.