Negyedévenként új Solaris-változatok

Zsadányi Pál, 2003. szeptember 22. 09:49

A Sun legutóbbi, SunNetwork 2003-as technológiai konferenciáján, szóba
kerültek olyan témák is, amelyek a gyakorló Solaris felhasználóknak
sokkal több hasznot hozhatnak. Ezek közt van a Sun Software Express
szolgálat, amely rendszeresen (átlag havonta) jelzi a Solaris UNIX
változatok fejlődési irányait. A Solaris módosításai, pedig ezután
negyedévente jelennek meg.
Ennek kapcsán kérdezte meg Matt Hicks, az eWeek hírszerkesztője, Mark Tollivert, a Sun marketing és stratégiai elnökhelyettesét, aki a Software Express témát ismertette a konferencián. Hicks arról érdeklődött Tollivertől, hogy milyen várható fejlesztések jönnek a következő Solaris változatokban.

Tolliver a napirenden lévő fejlesztéseket úgy jellemezte, mint amelyek a Sunnak az alapítása óta hangsúlyozott jelszavát, a hálózati számítástechnikát fogja minden eddiginél jobban megalapozni. Ezeket az új funkciókat a korai alkalmazói programban résztvevő Sun alkalmazók pár hónapon belül meg is kapják. A célok közt szerepel a méretezhetőség további növelése, a hatékonyabb hálózatkezelés és -biztonság.

Trusted Container

Elsőként a Trusted Container (megbízható zóna) került szóba. Ennek lényege, hogy a Solaris fölött olyan szoftverréteget képez, amely a felügyelete alatt futó alkalmazásokat elszigeteli ugyanazon az operációs rendszeren futó más alkalmazásoktól. A funkció fejlesztésén dolgozó vezető Sun mérnök, Andy Tucker szerint, ez lehetővé teszi, hogy a rendszeradminisztrátorok létrehozhassanak olyan zónát, amelyben futó alkalmazások vagy szolgáltatások saját adatvédelmi és virtuális állománykezelési politikát használhatnak. Egyetlen gépen akár 4,000 ilyen karantén is létesíthető lesz. Ez föltétlen fontos támogatás lesz a Sun N1 adatbányászati (data center management) koncepciójának a megvalósításához.

Software Express Program

A Trusted Container a közeljövőben megjelenő Solaris 10-es kiadás bétaváltozatában lesz kipróbálható, jelezte Tolliver. Ezt a Sun most bejelentett Software Express Program szolgáltatásaira magukat regisztráló Sun korai alkalmazók fogják először megkapni, a 2004. évi első negyedévi csomagban.

Hatékonyabb protokollok

A Sun igyekszik javítani a Solarisba épített hálózati protokollok hatékonyságán és menedzselhetőségén is. Ez például 10-szer gyorsabban működő TCP/IP funkcionalitást jelent. Az előfizetők ezt már korábban, az októberben megjelenő Software Express csomagban megkapják.

Advanced Tracing

További új elem az Advanced Tracing, amely az operációs rendszerbe épített szenzorokkal figyeli a rendszer működését, és hiba esetén preventív módon beavatkozik a hiba terjedésének a megakadályozására, vagy a probléma feloldására.

Trusted Solaris - alapértelmezés

A Sun a fokozott adatvédelmi biztonságot nyújtó UNIX-változatát külön, Trusted Solaris néven fejlesztette és forgalmazta (állambiztonsági, hadiipari stb. követelményeknek megfelelően). Most úgy látja, hogy ma már a hétköznapi alkalmazóknál is vannak olyan felhalmozott adat és program erőforrások, amelyeknek a fokozott védelme egyre általánosabb követelmény egy cég biztonságosan működő informatikai rendszerében. Az adatokban rejlő piaci információk kijutása alkalmasint akár egy cégnek az életébe is kerülhetnek. A Solaris következő kiadását ezért komoly biztonsági eszközökkel szerelik föl, például, javított Kerberos protokollal.

Természetesen a tervezett Solaris fejlesztések a konferencián bejelentett új, az olcsó hálózati számítástechnika jegyében született eszközök hatékony támogatását is tartalmazzák, mind a SPARC, mind az x86 változatban.

A Sun legutóbbi negyedéves konferenciájának az anyagai egyelőre az amerikai hálószemen olvashatók. A magyar webhelyen a cikk írásának a pillanatában még csak kisebb beszámolót lehetett találni. Vélhetően azonban elindul hamarosan nálunk is a Software Express Program regisztrációja. Addig az angol weblapokról letölthetők .PDF formátumban a legfontosabb ismertetők, a konferencia eseményeit pedig az ott rögzített webelőadások lejátszásával lehet utólag megtekinteni. A sajtót gondosan elkészített fotóanyag is segíti.
Kulcsszavak: Sun Solaris UNIX

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 20:39

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Clipboardic 1.18

A kis segédprogram figyeli a vágólap tevékenységét, és minden alkalommal, amikor másol valamit a vágólapra, automatikusan menti a másolt adatokat egy Windows vágólapfájlba (.clp). Később, amikor újra szüksége lesz a másolt adatokra, egyszerűen kiválaszthatja a megfelelő vágólapfájlt, és a Clipboardic automatikusan beilleszti azt. A Clipboardic lehetővé teszi a vágólap adatainak egyszerű megosztását a helyi hálózat több számítógépe között.

2024. május 6. 16:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55