Július óta megduplázódott a Server 2003 alapú webszerverek száma
Július óta több mint kétszeresére növekedett azon webszerverek száma, amelyek a Microsoft új Windows Server 2003 operációs rendszerére épülnek, áll egy, a napokban kiadott jelentésben.
A társaság friss jelentése szerint a szoftveróriás Windows Server 2003 operációs rendszerét jelenleg már több mint kétszer annyi webszerveren használják, mint júliusban. A Windows Server 2003-ra épülő webszerverek száma július óta egészen pontosan 109 százalékkal emelkedett. Az elmúlt egy hónapban Server 2003-ra váltott webszerverek mintegy 49 százaléka korábban is valamelyik Windows operációs rendszerre, többnyire a Windows 2000-re épült.
A Netcraft jelentése szerint a Windows Server 2003 ugyanakkor a rivális, szabadforrású Linux operációs rendszertől is számottevő részesedést szerzett a webszerverek piacán.
"A Linuxról áttérő weboldalak aránya továbbra is megegyezik a júliusi értékkel, amelyről korábban sokan azt gondolták, hogy csak tévedés vagy pontatlanság" - közölte a piackutató cég egyik szóvivője. A Netcraft korábban bejelentette, hogy a Windows Server 2003-ra váltó webszerverek mintegy 5 százaléka korábban Linuxra épült. A FreeBSD-ről, illetve SUM Microsystems Solarisról áttelepített webszerverek hozzávetőleg 1-1 százalékot tettek ki az időszakban.
Kapcsolódó cikkek
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
- 15 rést javít a Microsoft 6 biztonsági frissítése
- Négy kritikus javítás kiadására készül a Microsoft
- Több előzetes részlet a Microsoft-frissítésekről
- A Microsoft mondja a Linux-tábornak, hogy nagyfejű...
- Csak a Linux-kernel 42 Microsoft-szabadalmat sért
- A Windows-frissítőt használják ki hackerek
- Dollármilliárdos Microsoft-Lenovo szoftverüzlet
- A Windows Server "Longhorn" már Beta 3 verzióban
- 5 Microsoft biztonsági frissítés kedden
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.