Mad Hatter, avagy a Sun Linux-stratégiája
Az új megoldás a legelterjedtebb asztalihoz hasonló grafikai környezetet, a szokványos PC-kkel való kölcsönös együttműködést, ám lényegesen nagyobb biztonságot és bővebb funkcionalitást kínál. A Sun hivatalosan 2003 szeptemberében, a SunNetwork konferencián fogja útjára indítani a Mad Hatter projektet. A Java és a Linux kombinációja már most is több mint 3 millió fejlesztő révén, 1,2 milliárd eszközön biztosít hálózati szolgáltatásokat.
A Sun Linux-stratégiájának célja, hogy kiaknázza a Java és a Linux nagyteljesítményű kombinációját a hálózati informatika új fejezeteinek megnyitásához. A LinuxWorld konferencián a Sun Microsystems bejelentette, hogy csatlakozott az Open Source Development Lab (ODSL) szervezethez, amely a Linux elterjedésének felgyorsítására szövetkezett technológiai cégek globális konzorciuma, valamint, hogy a java.net, a Java technológiai együttműködés forrása, 60 nappal ezelőtt indult, és az egyik leggyorsabban növekvő együttműködési közösség több mint 16 ezer bejegyzett felhasználójával, több mint 460 projektjével, több mint 15 Java-közösségével. Több mint 40 Java technológiával és a közösséggel kapcsolatos weblognak, valamint több mint 11 ország 30-nál is több Java felhasználói csoportjának ad helyet. A bejelentések szerint a Sun x86 alapú, általános Linux és Solaris operációs rendszerekkel egyaránt szállított szerverei egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és hamarosan megjelennek a továbbfejlesztett változatai. Végül a SuSE Linux-szal bejelentett globális szövetség keretén belül a Sun teljes támogatást nyújt a SuSE Linux Enterprise Server 8 termékéhez, míg a SuSE ellátja a Java Virtual Machine disztribúcióját és kötelezettséget vállal a Java 2 Standard Edition forrás-licenszelésére.
Kapcsolódó cikkek
- Már a határidős indexeket is a Yahoo és a Sun húzza felfelé
- Az Avnet megvásárolta a vezető Sun disztribútort, az Access Distribution-t
- A Novell ismerteti a Microsofttal kötött megállapodás részleteit
- Újabb részletek: Szabadalmi megegyezést is bejelentett a Microsoft és a Novell
- A Sun felvásárolta a jogosultságkezeléssel foglalkozó Neogent-et
- 11-13 százalékos létszámcsökkentés a Sun Microsystemsnél
- Sun: Galaxy4, Thumper, Andromeda - a közeljövő sikerkovácsai
- Megveheti a Novell-t az Oracle
- Újabb szakértői szintre lépett a VAR Computer mérnöke
- Sun: Az Albacomp a régió innovációs vezetője
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).