Magyar DDTP Fordítás a Debian X Party-n !
A nagy eseményt szeretnénk a magyarországi Szabad Szoftver-terjedésben legfontosabb szerepet játszó tevékenységgel, a fordítással tölteni. A Debian-ban működik egy tökéletes rendszer, a DDTP rendszer. Ebben születnek meg a különböző Szabad Szoftveres programcsomagok leírásainak elfogadott nemzeti fordításai. Vagyis ennek segítségével a felhasználó telepítheti a rendszerét majd magyarul válogathat a szoftvercsomagok között, amiből a legteljesebb gyűjteményt a Debianban találja. Ez a tevékenység tehát minden Szabad Szoftver-felhasználó munkáját könnyíti.
Az eseményen bemutatkozik az új, Debian-irányvonalú UHU, illetve lesz Felhasználók-Fejlesztők találkozója, és még jó pár esemény. Ehhez szeretnénk kérni minden OOhu-támogató segítségét.
Az esemény körülbelül 500.000 Ft-ból tud megvalósulni, ebből 300.000 Ft-ért kaptuk meg péntek délutántól vasárnapig a Schönherz-et. Az összegből eddig 265.000 Ft áll rendelkezésre, tehát a Schönherz bérletére, a szállításra és egyéb kisebb kiadásokra még szükségünk lenne pénzre. De nem csak anyagi támogatás segítheti a Party sikerét! A Partyra köszönettel veszünk néhány kölcsön számítógépet, étel-ital támogatást, segítséget a szállításban, dekorációban, egy-két kisebb nyomtatási munkában, bármiben :-)
A Party minden idők legnagyobb magyar Szabad Szoftveres eseménye lehet, amely alapvetően segítheti a szabad rendszerek és az ezekkel járó felhasználói programok terjedését Magyarországon, ezért kérjük tisztelettel a támogatást
A válaszokat előre is köszönöm a szervezők nevében:
LME Debian Csoport, BME Simonyi Károly Szakkollégium
Tisztelettel: Szervác Attila LDCs"
Kapcsolódó cikkek
- A Dell világszerte forgalmazni akarja linuxos PC-it
- Megérkezett a Google Desktop Search Linuxra is
- Best of Interop díjat nyert a Novell ZENworks Linux Management
- Pendrive-méretű és alakú Linux-PC
- A Capgemini is támogatja a Novell SUSE Linux megoldásait
- SAP-Novell: Közös Linux-támogatás
- Mától kaphatók a Dell Linux PC-k
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Novell-SAP LinuxLab közös fejlesztés
- Intel-technológiát oktatnak a BME-n
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.