A WorldCom-nak 750 millió dollárt kell fizetnie
A SEC indított eljárást a cég ellen, miután a könyveket 11 milliárd dolláros összeggel hamisították meg. Az Egyesült Államok második legnagyobb távközlési és a világ legnagyobb internetszolgáltató cége összeomlásával mintegy 200 milliárd dolláros veszteséget okozott a részvényeseknek, akiknek papírjai teljesen elértéktelenedtek. A WorldCom jelenleg MCI néven folytatja a szolgáltatást és ez lesz a hivatalos neve, ha a csődeljárás lezárul.
Mindezzel egyidejűleg az MCI a folyó évre vonatkozó forgalmi prognózisát 24,7 milliárd dollárról 24,5 milliárdra csökkentette, 2004-re pedig 25,8 milliárd dollár helyett 24,6 milliárdot tervez. 2005-re a visszafogás még erőteljesebb: 27,8 helyett 25 milliárd dolláros árbevételt prognosztizálnak. A visszafogást az MCI az erősödő versennyel és - az olcsóbb telefon és internet használattal összefüggő, esetenként április óta 40 százalékot is elérő - árcsökkenésekkel hozta összefüggésbe. Az adózás előtti eredmény (EBITDA) szintén kisebb lesz: az idén 2,7, jövőre 3,7, 2005-ben 4,1 milliárd dollár. Az MCI vezetője, Michael Capellas fontos mérföldkőnek tekinti a kártérítésről hozott döntést, ezután ugyanis szerinte az ősszel lezárulhat a WorldCom elleni felszámolási eljárás.
Kapcsolódó cikkek
- Távozik az AMD-től a volt ATI-vezér
- A HP alelnöke a legjobb átszervezési vezető
- Ericsson-Samsung távközlési keresztlicenc-megállapodás
- E-mail biztonsági céget vesz a Google
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén
- Terjeszkedik a Nikon
- Több mint százezerrel bővült az RCS&RDS előfizetőinek száma
- Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre
- Újabb művészi kapcsolószekrények Budapest utcáin
- A Verbatim felvásárolja a SmartDisket
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.