Hivatalosan is elindult a TETRA hálózat Bulgáriában
Az indulás komolyságára jellemző, hogy a Szófiában lebonyolított első hívásánál Boyko Kotsev belügyminiszter-helyettes, az Európai Közösség bulgáriai küldöttségének első titkára Christof Stock, illetve a Nokia Networks elnökhelyettese Stefan Widomski vettek részt.
A Nokia által kiadott közleményben Stefan Widomski elmondta, hogy "a mostani indulás nem csak azért fontos momentum, mert elsőként indul útjára a balkánon TETRA hálózat, hanem azért is, mert ezáltal a mobil, és egyben biztonságos kommunikációban is új fejezet kezdődik az ország számára. Mi ehhez legjobb szakértelmünkkel és technológiánkkal járultunk hozzá, és bízunk benne, hogy így Bulgáriát közelebb hozhatjuk az EU-hoz is."
Kapcsolódó cikkek
- EDR rádió a Balatonon: Biztonságosabb fürdőzés, gyorsabb életmentés
- Nokia: mobil kényelem autóban és azon kívül
- Új stílusú Nokia mobiltelefon
- Mobil fényképnyomtatási szolgáltatás Nokia Nseries készülékekről
- Jön a TETRA második generációja
- Zeneletöltés mobilra Budapest utcáin
- Gyökeres átszervezés a Nokiánál
- 3 új, középkategóriás Nokia mobil és 3 új headset
- Nokia szoftverfrissítési szolgáltatás sikere Magyarországon
- Bluetooth szabvány lesz a Nokia Wibree
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.