Az RTX is Motorola-technológiára építi mobiltelefonjait

Tóth Kristóf, 2002. április 30. 09:05
A többek között drót nélküli technológiákkal foglalkozó Motorola Inc. együttműködési megállapodást írt alá a dán RTX Telecommal, melynek értelmében az utóbbi cég az amerikai óriás chipjeire, illetve szoftvereire építi közeljövőben megjelenő mobiltelefonjait.
A két társaság hétfői bejelentése szerint az RTX Telecom olyan, nagy sebességű adatkommunikációra felkészített mobiltelefonokat kíván piacra dobni, amelyek az austini (Texas) központú óriás chipjeire, illetve szoftveres fejlesztőrendszereire épülnek. A megállapodás anyagi részleteit egyik társaság sem kívánta közölni.

Az RTX képviselőjének elmondása szerint a társaság elsősorban azért választotta a Motorola megoldásait, mert alkalmazásukkal jelentősen, akár egy évre lecsökkenthető a fejlesztési idő, és a költségek is sokkal alacsonyabb szinten tarthatók.

A megállapodás alig néhány héttel azután született meg, hogy a Motorola hasonló együttműködést jelentett be a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártójaként ismert német Siemens AG-vel. Mint korábban beszámoltunk róla, a Motorola egyébként még tavaly júliusban jelentette be, hogy összes mobiltelefonnal kapcsolatos technológiáját licencelni fogja más gyártóknak, amely lépéssel a társaság várhatóan nagyobb részesedést tud elérni a piacon, mint amire egymaga képes lenne.

A Motorola Inc. jelenleg a Benq, Siemens és RTX gyártókkal áll partnerkapcsolatban a mobiltelefon-technológiák területén, de a társaság a jövőben további cégeket is maga mellé szeretne állítani.

Elemzők szerint a mobiltelefon-piacon egyre jobban megfigyelhető a gyártók mostanihoz hasonló összefogása, mivel az új, 3. generációs (3G) készülékek kifejlesztése túlzottan költséges ahhoz, hogy a kisebb cégek önállóan állni tudják.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36