Hatalmas kárt okoznak a pénzügyi bűncselekmények, ebben mindenki vesztes

forrás: Prím Online, 2024. február 13. 17:55

Globálisan egyre nagyobb kárt okoznak a pénzügyi bűncselekmények. Becslések szerint évente akár 800-2000 milliárd dollárnyi összeget moshatnak tisztára bűnözők. A bűncselekményekből származó jövedelmeknek ráadásul kevesebb mint egy százalékát sikerül visszaszerezni.

 

Immár a harmadik alkalommal készítette el a Deloitte a Nemzetközi Pénzügyek Intézetével (IIF) közös tanulmányát, melyben a pénzügyi bűncselekményeket vizsgálják és azok visszaszorítására tesznek javaslatokat. Becslések szerint évente 800-2000 milliárd dollárnyi pénzt moshatnak tisztára globális bűnszervezetek, ennek negatív hatása pedig a társadalom minden területén megjelenik. Vagyis a bűnözőkön kívül mindenki abban lenne érdekelt, hogy sikerüljön minimalizálni ezeket a cselekményeket. 

 

Horváth Csaba

„A legfontosabb az lenne, hogy egy globális keretrendszer készüljön, közös erőfeszítéseket tegyenek a világ országai annak érdekében, hogy csökkentsék a pénzügyi bűnözést. Szükség van a köz- és a magánszféra együttműködésére, hogy eredményesebben vegyék fel a harcot a tiltott pénzmozgások ellen” – foglalja össze a tanulmány megállapításait Horváth Csaba, a Deloitte pénzügyi bűnözés területért felelős szakértője.

 

Régóta küzd a világ a pénzügyi visszaélésekkel

 

A probléma nem újkeletű, régóta próbálnak megoldást találni a pénzmosásra és hasonló bűncselekményekre, egyelőre kevés sikerrel. Létrejött például a Financial Actions Task Force (FATF) nevű szervezet, mely időnként ajánlásokat fogalmaz meg, prioritásokat fektet le, de hasonló ajánlások érkeztek már más pénzügyi szervezetektől is világszerte. 

 

Azzal viszont a legtöbben egyetértenek, hogy a fentieknél komolyabb erőfeszítésekre lenne szükség, ha valóban vissza akarjuk szorítani a pénzmosást. A Deloitte és az IIF szakértői szerint elsősorban gyors és rugalmas globális válaszokra van szükség az újabb és újabb kihívásokra válaszul, ez látszott a koronavírus-járvány idején is. Ráadásul közben a technológia is folyamatosan fejlődik, a mesterséges intelligencia például a csalásokban is új távlatokat nyithat. 

 

 

Nem elég az elszigetelt fellépés

 

A tanulmány legfőbb megállapítása, hogy a pénzügyi bűncselekmények elleni fellépést a teljes törvénykezési folyamaton végig kell vinni, komplett rendszerben kell gondolkodni. A bűnözők ugyanis nem elkülönült szigetekként dolgoznak, hanem globális láncolatként, ezért az ellenük való hatékony fellépést sem lehet elszigetelten végezni. 

 

Az elmúlt években elsősorban az információmegosztás, a magán-és a közszféra együttműködése, valamint a prioritások lefektetése kapcsán történt előrelépés, azonban mindegyik területen van még tér további javulásra. Konkrét területeket is megfogalmaztak, ahol a tanulmány szerzői szerint szükség lenne előrelépésre.

 

Az egyik ilyen az információátadás javítása belföldön a hatóságok között és nemzetközileg is az egyes országok között. Ennek az európai unión belüli elősegítésére döntöttek EU-s szinten a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem új európai hatóságának (AMLA) felállításáról is, mely célja az uniós polgárok és az uniós pénzügyi rendszer pénzmosással és terrorizmusfinanszírozással szembeni védelme. A Deloitte szakértői szerint ez az egyik alapvető feltétele a sikeres harcnak a pénzügyi bűncselekményekkel szemben. Az adatcseréhez kapcsolódik az, hogy a hatékonyság javulása nem mehet a személyes adatok védelmének kárára. Vagyis úgy kell javítani az országon belüli és nemzetközi együttműködést, hogy közben ne kerüljenek veszélybe a fogyasztók érzékeny adatai. Az államok közti információátadás javításának lehetősége lenne a határokon átnyúló jogi eljárások elindítása – javasolják a tanulmány szerzői. 

 

Lényeges, hogy ne csak a közszféra legyen érdekelt a pénzügyi visszaélések visszaszorításában, hanem az egész társadalomra terjesszük ki ezeket az erőfeszítéseket, a magán és az állami szektor közösen lépjenek fel. Meg kellene alkotni az együttműködés hatékony kereteit.

 

A pénzügyi bűncselekmények egyik legveszélyesebb formája a csalás, ami ma már sok országban nemzetbiztonsági kockázatot is jelent. A technológia fejlődésével nem csak a bűnüldöző szervek, de a bűnelkövetők is egyre kifinomultabbak lesznek – olvasható a Deloitte tanulmányában. Ezen a területen még ma is komoly lemaradások vannak. Sok országban a csalások nagyobb részét nem derítik fel, sőt nyomozás sem indul. A csalások egy része, például a pénzmosás globálisan történik, nem egy-egy elszigetelt bűnszervezethez kapcsolódik, éppen ezért globális fellépésre is van szükség ellene. 

 

A pénzügyi bűncselekmények elleni fellépés nem csak ezeknek a cselekményeknek a felderítéséről szól, legalább ennyire fontos az illegálisan felhalmozott vagyon visszaszerzése. Egyelőre arra is csak becslések vannak, mekkora vagyont sikerül visszaszerezni a bűnözőktől, de abban a legtöbb szereplő egyetért, hogy az arány elfogadhatatlanul alacsony. A pénzmozgások felgyorsulásával a pénzügyi bűncselekmények elkövetői hatékonyabban tudják elrejteni a megszerzett vagyonukat úgy, hogy azt nehéz legyen visszaszerezni. 

 

S. Nagy Krisztina

„A bűnözőknek ma még mindig könnyű dolguk van, hogy elkerüljék a lebukást, így szükséges az előírások szigorítása. Ide tartozik például a vállalatok átláthatóságának javítása, illetve a pénzmozgásokkal kapcsolatos adatok szabályozott keretek között történő megosztása révén azok hatékonyabb használata” – mondta S. Nagy Krisztina, a Deloitte Kockázatkezelési tanácsadás üzletágának vezető partnere.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36