A Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetével lépett partnerségre a Széchenyi-egyetem
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja és a Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézete. Ennek eredményeként a jövőben közös kutatások, publikációk, cserelátogatások segíthetik a két intézmény további fejlődését.
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi kapcsolatai bővítésével is fejleszteni kívánja oktatási és kutatási tevékenységét, hozzájárulva a térség versenyképességének is. E törekvés újabb lépéseként az intézmény Járműipari Kutatóközpontja együttműködési megállapodást kötött a Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetével. A dokumentum leszögezi, hogy a két fél kölcsönösen érdekelt a tudományos kapcsolatok előmozdításában, és ezt elősegítve részt vesz oktatók, kutatók, hallgatók cseréjében, közös kutatási tevékenységekben, publikációkban.
A megállapodást dr. Kang Su Kim, a Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetének igazgatója és prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese írta alá. (Fotó: Májer Csaba József)
A hivatalos aláírást megelőző megbeszélésen prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese elmondta: a kutatásokat, a szervezeti működést, a pénzügyi forrásokat és az infrastruktúrát tekintve a Széchenyi István Egyetem Magyarország kiemelkedő felsőoktatási intézménye. „A hosszú távú tudományos együttműködésben vagyunk érdekeltek” – mondta. Hozzátette, hogy a szakmai szempontokon túl három további tényező – Dél-Korea háború utáni lenyűgöző fejlődése, a koreai társadalom munkakultúrája és a mi hagyományos keleti irányú érdeklődésünk – miatt is rendkívül örömteli az partnerség.
A Széchenyi István Egyetem képviselői a koreai vendégekkel az intézmény Szenátusi termében. (Fotó: Májer Csaba József)
A vendégeknek prof. dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, dr. Horváth Balázs, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar, valamint prof. dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja, illetve dr. Fodor Dénes, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánhelyettese, a Teljesítményelektronika és Villamos Hajtások Tanszék tanszékvezetője, a Járműipari Kutatóközpont e-Mobilitás Központjának tudományos vezetője mutatta be a Széchenyi István Egyetem technológiai és mérnöki területekhez kapcsolódó képzési-kutatási portfólióját és hallgatói csapatokra épülő tehetséggondozási rendszerét.
A vendégek a Széchenyi István Egyetemet fenntartó alapítvány tulajdonában lévő ZalaZONE járműipari tesztpályára is ellátogattak.
Dr. Kang Su Kim, a Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetének igazgatója és kollégái – Jincheol Lee, dr. Seungjae Lee, prof. dr. Yun Soo Choi és Sora Kim – szavaiból kiderült: a több mint száz éve alapított Szöuli Egyetem rendkívül versenyképes, a dél-koreai főváros egyik legjobb felsőoktatási intézménye, amely kiváló kutatási infrastruktúrával rendelkezik. A nyolc tanszékből álló, kifejezetten egyedinek számító Urbanisztikai Intézet az építészettől a tájépítészeten és a közlekedéstudományon át a geoinformatikáig sokféle területtel foglalkozik. „Számos kapcsolódási pontot látok intézményeink között” – emelte ki dr. Kang Su Kim.
A vendégek a Széchenyi István Egyetemet fenntartó alapítvány tulajdonában lévő ZalaZONE járműipari tesztpályára is ellátogattak.
A koreai vendégek az együttműködési megállapodás aláírását követően a győri kampusz fejlett infrastruktúrájával ismerkedtek, és ellátogattak az Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumba, az Építész Műteremházba, valamint a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont tavaly világcsúccsal megnyerő SZEnergy Team hallgatói csapat műhelyébe is. A programot a világ legkorszerűbb járműipari tesztpályája, a Széchenyi-egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő zalaegerszegi ZalaZONE megtekintése, majd győri városnézés zárta.
Kapcsolódó cikkek
- Vállalkozásfejlesztő irodát nyit a ZalaZONE-on a VOSZ
- Autonóm robotjárműveket programoztak a versenyző diákok a ZalaZONE-on
- A Széchenyi-egyetem rendezte meg a legrangosabb hazai irányítástechnikai programozó versenyt
- Ismét rekordot döntött a kiállítók száma a Széchenyi István Egyetem Karrierbörzéjén
- SZEnergy: újra a világ legjobbjai között a Széchenyi-egyetem hallgatói versenycsapata
- Innovatív technológia: sebészeti robotot mutattak be Győrben
- A mesterséges intelligencia felhasználását kutatják a Széchenyi-egyetem doktoranduszai
- Kaprinay Zoltán a cégépítésről tartott telt házas előadást a Széchenyi-egyetem Spinoff Klubjában
- Széchenyi-egyetem: még több szakmai kihívással tér vissza az Audi Development Camp
- A Széchenyi-egyetem képzési kínálatával és innovációival ismerkedtek a hazai középiskolák vezetői
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.