A Z generáció kevésnek érzi az iskolában megszerzett digitális készségeket

forrás: Prím Online, 2023. március 25. 11:31

A Z generáció (18-26 évesek) tisztában van a jövőbeli karrierjükhöz szükséges digitális készségek fejlesztésének fontosságával. Háromnegyedük (76%) nélkülözhetetlennek tartja az új digitális készségek elsajátítását, és szándékában áll megszerezni ezeket – derült ki a Dell Technologies 15 országban végzett globális kutatásából.

Világszerte a válaszadók úgy érzik, az oktatási rendszer fejleszthette volna jobban a digitális készségeiket. A megkérdezettek közel fele (44%) azt mondta, iskolai keretek között csak alapvető számítástechnikai készségeket tanítottak nekik, és körülbelül minden tizedik válaszadó (12%) semmilyen oktatásban nem részesült technológiai vagy digitális készségek terén. Több mint egyharmaduk (37%) azt válaszolta, hogy az oktatási rendszer 16 éves kora előtt nem vértezte fel a tervezett karrierjükhöz szükséges technológiai készségekkel.

 

Nemzetközileg a válaszadók egyharmada (34%) szerint a digitális szakértelem hiányának mérséklése érdekében a technológiai tantárgyakat az oktatás minden szintjén érdekesebbé és szélesebb körben elérhetővé kellene tenni. Negyedük (26%) úgy véli, a kötelező technológiai tantárgyak 16 éves kor alatt elősegíthetnék, hogy a fiatalok technológiaorientált karriert válasszanak.

 

pexels.com

 

„Egyértelmű, hogy a Z generáció kulcsfontosságúnak tartja a technológiát a jövőjük szempontjából. Nekünk pedig – a vezető technológiai szolgáltatóknak, a kormányzatoknak és a közszférának – az a feladatunk, hogy egymással együttműködve a kezükbe adjuk a siker kulcsát a digitális tanulás minőségének és elérhetőségének javításával. A Z generáció 44 százaléka gondolja úgy, hogy az oktatási intézményeknek és a vállalatoknak közösen kellene tenniük a digitális szakértelem hiányának mérséklése érdekében, és figyelembe véve a technológia rohamos fejlődését, ehhez folyamatos együttműködésre lesz szükség” – mondta Aongus Hegarty, a Dell Technologies nemzetközi piacokért felelős elnöke.

 

A Z generáció a hátrányos helyzetű csoportok eszközökhöz és internetcsatlakozási lehetőségekhez való hozzáférését (33%), valamint a vidéki területek internetcsatlakozási lehetőségeit (24%) tartja a legfontosabbnak a földrajzi, demográfiai és társadalmi-gazdasági csoportok közötti digitális szakadék áthidalása érdekében.

 

A kutatás a következőkre is rávilágított:

• Globális szinten a Z generáció szerint a gazdasági növekedés elősegítésének három legfontosabb prioritása az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése (21%), az oktatásba való befektetés a szakértelem hiányának csökkentése érdekében (11%), valamint a fenntartható/zöld infrastruktúrába való befektetés (11%).

• A Z generáció több mint fele (55%) fontos szempontnak tartja a rugalmas és távoli munkavégzést a munkaadója megválasztásakor.

 

 

___________________

A kutatási módszertanról: A terepmunkát a Savanta ComRes piackutató vállalat végezte 2022 júliusa és augusztusa között 15 országban. A megkérdezettek köre: 15 105 „Z generációs” felnőtt (18–26 éves kor között), mindegyik piacon nemzeti szinten reprezentatív nemi és regionális kvótákkal. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36