A képernyőn túl: immerzív internet vállalatok számára

forrás: Prím Online, 2023. február 1. 20:06

Bár maga a metaverzum kifejezés már 1992-ben létrejött, fejlődésében az elmúlt években jelentős változás következett be. A kiterjesztett virtuális valóság mögött álló technológiák egyre megfizethetőbbek lettek, a COVID-19 világjárvány okozta kulturális változás eredményeként pedig egyre szélesebb körben lett elfogadott vélekedés, hogy a digitális világok az emberi kapcsolatok életképes helyszínei lehetnek. A vállalkozások megduplázták a virtuális világok iránti érdeklődésüket: a Deloitte adatai szerint tavaly több tízmilliárd dollárnyi kockázati tőkebefektetés érkezett ilyen területre, az elemzők 2024-re 800 milliárd dolláros piacot becsülnek.

Az elkövetkező néhány évben a vállalatok új üzleti modelleket építenek a korlátlan valóság által nyújtott képességekre. Az innovatív vállalatok költségcsökkentéssel és az ügyfélelkötelezettség növelésével dolgoznak ki teljesen új értékajánlatokat a most kibontakozó piac megszerzéséért. Az edge computing, valamint a kiterjesztett és virtuális (AR/VR) technológiákba való befektetés alapvetővé válik, a szándékos, stratégiai elfogadás kulcsfontosságú lesz.

 

„A metaverzummal kapcsolatban sok túlzást lehet hallani, olvasni. Vállalati eszközként gondolva erre, egy cégvezető nem a személyes élmények csökkentett helyettesítőjeként, hanem az e-mail és a szöveges chat alternatívájaként tekint majd a megoldásra. Más szóval, a metaverzumot leginkább úgy kell elképzelni, mint most is használt online megoldások még immerzívebb megtestesülését: egy internet pluszt.” – mondta Hosszu Gábor, a Deloitte technológiai tanácsadás üzletágának igazgatója.

 

Technológiából játék, majd üzleti eszköz

 

A teljes digitális játékipar bevétele 2023-ban várhatóan meghaladja a 220 milliárd dollárt – ez több, mint a streaming videóból, digitális zenéből és e-könyvekből származó együttes bevétel. Az online játékipar bevétele ugyanakkor idén várhatóan meghaladja a 26 milliárd dollárt és több, mint 1,1 milliárd felhasználó vesz részt valamilyen formában online játékokban.

 

Ezek a játékosok gyakran nemcsak a játék miatt gyűlnek össze az interneten, hanem az immerzív internet által kínált szociális és vásárlási lehetőségek miatt is. Az USA-ban az online játékosok mintegy negyede vett részt játékon belüli eseményen tavaly: Ariana Grande és Charlie Puth Fortnite-koncertjei több millió játékost vonzottak. A játékon belüli élő eseményeken részt vevők 82%-a vásárolt is az esemény hatására, digitális és fizikai termékek formájában egyaránt. A Gucci luxusmárka a Roblox játékban egy virtuális kézitáskát a fizikai, kézzel fogható példány áránál 800 dollárral drágábban értékesített. 

 

Hosszu Gábor

„Ezek a számok nyomatékosan bizonyítják, hogy az immerzív internet gazdasága a fizikai világot tükrözi: a márkák felárat számíthatnak fel azért, ha egyedi élményt nyújtanak, vagy ha értéket közvetítenek más fogyasztók felé.” – mondta Hosszu Gábor.

 

2026-ra a fogyasztók 25%-a naponta legalább egy órát tölthet a metaverzumban, a becslések szerint a vállalkozások 30%-a már készen áll arra, hogy termékeikkel és szolgáltatásaikkal ezen az új színtéren is megcélozzák a felhasználókat. A piac igen dinamikusan fejlődik, ezért egy vállalat számára a megfelelő stratégia kiválasztása kulcsfontosságú: ez jelenti majd a döntő különbséget a győztesek és a vesztesek között.

 

Felhasználási stratégiák

 

Az internet dotcom-boom idején való elterjedését tanulmányozva több módszert is alkalmazhatnak a cégek a metaverzummal való tervezésben. A promóterek, bővítők és úttörök célja ugyanaz: felhasználók bevonzása és piacnyerés – a módszereik mások. Azok a vállalatok, amelyek ma az internetet elsősorban termékeik és szolgáltatásaik népszerűsítésére használták, valószínűleg a metaverzumban is promóterek maradnak, ők a metaverzumot nem termékmodelljük alapvető részének, inkább a fogyasztók bevonásának egyik módjának tekintik. A bővítők számára az új AR/VR-technológia arra nyújt lehetőséget, hogy termékeiket és szolgáltatásaikat az immerzív internetre jellemző módon terjesszék ki, anélkül is hasznot húzhatnak a metaverzum iránti jelenlegi érdeklődésből, hogy újra kellene gondolniuk üzleti modelljüket. Jó példa erre a wimbledoni versenyt is rendező Egyesült Királyság Teniszszövetsége, amely AR-üzeneteket ágyazott teniszlabdák dobozaiba: a sportolók személyre szabott AR-üzenetet láthattak egy prominens teniszezőtől, amint meghívja őket egy eseményre, vagy arra ösztönzi őket, hogy folytassák a gyakorlást. A metaverzumban rejlő lehetőségekkel nagyobb kockázatot vállalni kívánó úttörő vállalatok már most is kulcsfontosságú alaptechnológiákat, platformokat, termékeket, szolgáltatásokat, tartalmakat és egyéb, a metaverzumot lehetővé tevő elemeket fejlesztenek. Erre kiváló példa a Pokémon Go mobiljáték készítő Niantic, amely több tízmillió felhasználó számára népszerűsítette az AR-metaverzum lehetőségeit, amellyel becsült értéke 150 millió dollárról 9 milliárd dollárra nőtt.

 

deloitte.com

 

Vállalati felhasználás: szimuláció és kiterjesztett élmények

 

A metaverzum nem csupán a direkt árbevétel-növekedésről szól, segítségével sokan megőrizhetik, megvédhetik és optimalizálhatják meglévő üzleti modelljeiket. A virtuális tesztpályák csökkentik az összetett gépek tervezésének, építésének és üzemeltetésének költségeit az olyan tőkeigényes iparágakban, mint a légi közlekedés. Az Airbus és a Boeing új repülőgép modelljeik digitális ikreit is létrehozzák, szerelőiket pedig AR-headsetekkel szerelik fel – ez 70% feletti minőségjavulást eredményez. Az NVIDIA által fejlesztett Omniverse platformon pedig autógyártók egész gyárakat szimulálhatnak. A BMW 30%-os hatékonyságnövekedést vár attól, hogy mesterséges intelligenciát alkalmaz a padlómozgások optimalizálására. A Stora Enso újrahasznosítható termékek vezető szállítója a csomagolás, bioanyagok, faépítés és papíripar területén, egyben a világ egyik legnagyobb magánerdő-tulajdonosa is. A vállalat egy erdő digitális ikertestvérét kívánja kifejleszteni, hogy ezzel támogassa erdészeit a megfelelő döntésekben és a fenntartható erdőgazdálkodás révén védje a biológiai sokféleséget. Az AR/VR intuitív, skálázható, személyre szabott élményeket is tud nyújtani tanuláshoz és kooperációhoz. Ilyen megoldások jobb adatokat szolgáltatnak a részvételi arányokról, hogy a tanulók mennyi időt töltenek a leckékkel, és milyen lépéseknél akadnak el – ezzel pedig a képzés hatékonysága javítható. Az Egyesült Államok legnagyobb áramszolgáltatója, az Exelon jelentős előnyökre tett szert elektromos alállomásokkal kapcsolatos képzéseivel, a leendő munkatársak biztonságának kockáztatása nélkül.

 

Következő állomás: valóság az online térben

 

A jövőben a számítástechnika, a konnektivitás és a kontextus egyidejű fejlődése izgalmas lehetőségek sorát teremti meg a metaverzum és az immerzív technológiák számára. A fejlődés következő évtizedének lehetséges útjai az érzékszervi kiterjesztés, gondolatalapú vezérlés, az all-in-one eszközök és a térbeli interakció. Az OVR Technology VR-headsetekhez csatlakoztatható illatcsomagokat fejleszt, a HaptX pedig haptikus kesztyűket készít az érintés érzékelésére. Az agy-számítógép interfészek (BCI) a felhasználók és a technológia közötti interakciót segítik, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy gondolat segítségével történő irányítást. Az agyba épített chip még kísérleti fázisú, a nem-invazív BCI-technológia azonban már terjedőfélben van az AR/VR-headsetekben. Az eszközök következő generációja anélkül kapcsolhatja össze a felhasználókat a metaverzummal, hogy külön headsetre vagy kézi eszközre lenne szükség: beléphetünk egy médiaterembe, ahol a metaverzum hologramként jelenik meg a falakon, vagy olyan laptopon dolgozhatunk, amely kamerák segítségével a munkavállaló valós gesztusait egy avatár mozgására fordítja le virtuális munkahelyén. Az intelligens szemüvegek és mozgásérzékelők lehetővé teszik a térbeli interakciót, amely által a felhasználók közvetlenül léphetnek interakcióba a fizikai réteggel: ilyen lehet, amikor a vendégek okosszemüveget viselve sétálhatnak be egy étterembe, ahol tetszőleges helyen jelenik meg a nyitvatartási idő, vagy az aktuális akciók és értékelések listája – a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt.

 

„Miközben erre a jövőre készülnek, a vezetőknek nagyon is tudatában kell lenniük annak, hogy kockázatok – beleértve a kiberbiztonságot, adatvédelmet, szabályozást és etikát is – egyáltalán nem egyszerűek. Az immerzív technológiák gazdaságra gyakorolt potenciálisan komoly hatására való tekintettel, a döntéshozóknak időt kell szánniuk a technológia olyan módon történő alakítására, amely erősíti a bizalmat és értéket teremt.” – tette hozzá Hosszu Gábor.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05