Nógrádi faluból egy globális bank informatikai központjába

forrás: Prím Online, 2022. május 21. 10:24

Az előző tanévben 16 vállalat, köztük a Morgan Stanley budapesti központja vett részt a HBLF Romaster programban azzal a céllal, hogy a roma társadalomban bővüljön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség. A támogató vállalatok ehhez nemcsak anyagi segítséget nyújtanak – legalább ilyen fontos, hogy szakembereik mentorként segítik a diákokat, akik így betekintést nyerhetnek a cégeknél folyó szakmai munkába is.

Nyizsnyik Benjámin Nógrádmegyerben, egy észak-magyarországi kistelepülésen nőtt föl, szerény jövedelmű családban. Mivel unokabátyja számítógépeket szerelt, és őt is tanítgatta, Benjámin már gyermekként elhatározta, hogy informatikával szeretne foglalkozni. Jó néhány év távlatából most úgy látja, hogy valószínűleg sohasem valósult volna meg ez az álma, ha nem kerül kapcsolatba a globális bank budapesti technológiai központjának munkatársaival. 

 

„Nem lennék diplomás és nem művelhetném ilyen szinten a szakmát, ha nem kapom meg azt a segítséget a Morgan Stanley-nél dolgozó mentoraimtól, amit diákéveimben megkaptam – mondja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tavaly mérnökinformatikusként végzett fiatalember. – A mentoraim az élet minden területén értékes tanácsokat adtak, segítettek, sok mindenben utat mutattak. Előfordult, hogy jóval a munkakezdés előtt bejöttek az irodába csak azért, hogy elmagyarázzanak nekem valamit.”

 

A kedvező tapasztalatok birtokában Benjamin a BSc-diploma megszerzését követően szerette volna a Morgan Stanley-nél kamatoztatni tudását, így jelentkezett a vállalat budapesti irodájába. Miután sikeresen teljesítette a felvételi procedúrát, ma szoftverfejlesztőként dolgozik a technológiai és elemző központban.

 

 

Segítség, tanulás, szorgalom: esély a munkaerőpiacon

Benjámin története ma még ritkaságnak számít. A KSH adatai szerint 18-24 éves roma fiatalok kétharmada legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezik, ami jelentős hátrányt jelent a roma közösségek felzárkózása előtt. Ezért hívta életre 2007-ben a Romaster tehetséggondozó programot a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (HBLF). A Morgan Stanley, amely nem sokkal a program indulása előtt, 2006-ban nyitotta meg magyarországi irodáját, az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek azóta is aktív résztvevője. 

 

A Romaster célja, hogy segítsen azoknak a hátrányos helyzetű, roma származású, tehetséges középiskolás diákoknak, akik vállalják, hogy középfokú tanulmányaik befejezése után felsőfokú képzésben vesznek részt, így később versenyképes tudással lépnek a munkaerőpiacra – vagy tudásuk révén saját vállalkozásba fognak. Az elmúlt tizennégy évben már több száz diák kapott segítséget tanulmányaihoz a Romaster keretében, a 2020-2021-es tanév során 33-an. Közülük ketten érettségit, heten diplomát szereztek, fejlődésüket 16 vállalattól 36 mentor segítette.

 

A Romaster három pillérre épül:

1.  Az első a vállalatok által biztosított anyagi támogatás, amelyet a diákok tanulmányi célokra használhatnak fel.

2.  A második pillért azok a mentorok jelentik, akik a támogató cégeknél dolgoznak, és akikre nemcsak szakmai, de a hétköznapi életben is építhetnek a résztvevők. 

3.  A harmadik pillér a vállalatoknál biztosított gyakorlati tapasztalatszerzés lehetősége. 

 

A kapcsolatépítés lehetősége plusz esély a továbblépésre

A program során hosszú távú, 4-6 évet átölelő kapcsolat épül ki a diákok és a mentorok között. A tanulók közben betekintést nyernek egy nagyvállalat működésébe és kultúrájába is, így később könnyebben tudnak beilleszkedni a munka világába. „A program egyik legfőbb ereje a kapcsolatépítés lehetőségében rejlik, hiszen a kapcsolati tőke fontos erőforrás lehet a diákoknak a jövőben – mondta el Hegyesiné Orsós Éva, a HBLF Romaster Alapítvány szakmai vezetője. – Az évek során a mentorok általában jó barátai, segítő társai lesznek a diákoknak, és olyan tapasztalatokkal szolgálnak az érettségire, felvételire való felkészüléstől a szakdolgozati témaválasztáson át az állásinterjúkra való felkészülésig, amelyek a családi körben gyakran nem állnak rendelkezésre.”

Hozzájárulás a társadalmi mobilitáshoz

A Morgan Stanley-nél évek óta számos munkatárs vesz részt mentorként a Romaster programban, köztük Nagy A. Gergely is, aki nyolc éve dolgozik a Morgan Stanley-nél. „Bár tudatában vagyok annak, hogy egy-egy tehetség felkarolása nem oldja meg százezres tömegek felzárkóztatásának kihívását, de remélem, hogy minden ilyen történet hozzájárul a társadalmi mobilitás erősödéséhez – mondta el a mentori feladatairól a szoftverfejlesztő. – Fontos része a programnak, hogy mi, a támogató vállalatoknál dolgozó mentorok megismerhetjük a diákok hátterét, a roma kultúrát és a hátrányosabb helyzetű közösségek életkörülményeit. Ez a tapasztalat elősegíti a befogadó munkahelyi környezet megteremtését is.”

 

A Morgan Stanley jelenleg is több diákot támogat a Romaster keretében. „Baranya megyében lakom a családommal egy kis faluban, és az anyagi támogatás mellett fontosnak érzem a mentorom pártfogását, akitől nemcsak tanulmányaimmal kapcsolatban kaptam segítséget, hanem emberileg is számíthattam rá” – mondta el Orsós Gábor, a Pécsi Tudományegyetem végzős mesterszakos hallgatója.

 

A Romaster szervesen illeszkedik a Morgan Stanley törekvéseibe. A vállalat egyik alapértéke a „giving back” filozófia, a törekvés, hogy igyekszik visszaadni a közösségnek, amelyben dolgozik. Az elmúlt 15 évben a vállalat budapesti központja támogatta a Heim Pál Gyermekkórházat, kollégái részt vettek jótékonysági evezős versenyeken a Bátor Tábor javára, innovatív technológiák használatára tanították civil szervezetek munkatársait, és pénzügyi ismereteket oktattak hátrányos helyzetű roma gyerekeknek a BAGázs Egyesülettel. A fiatalok mentorálása, az egyetemi vendégoktatás vagy középiskolás lányoknak tartott programozó szakkörök szintén részei ennek a filozófiának.

Kulcsszavak: Morgan Stanley

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36