A magyar Z generáció már megtette az első lépést a fenntarthatóbb jövő felé

forrás: Prím Online, 2022. május 10. 17:16

A program utolsó fázisára készülnek a Samsung x EdisonKids Megoldások a holnapért kihívás résztvevői, a zsűri tagjai szerint pedig idén is ígéretes ötleteket hoztak magukkal a fiatalok. Több mint 300 diák és tanár vett részt a második forduló három jövőtervező óráján, amelyek után a legjobb 8 csapat folytathatja a megoldási javaslatok kidolgozását. 

A zsűri tagjai és a mentorálásban résztvevő szakemberek szerint olyan lehetőséget kapnak a diákok, amelynek ők is nagyon örültek volna a pályájuk korábbi szakaszában, és amellyel sikeresek lehetnek az átalakuló, digitalizálódó munkakörnyezetben is. 

 

„Az elmúlt hetekben megismertük a résztvevőket, a gondolkodásukat és az ötleteiket. Nagyszerű volt látni, hogy mindannyiunk által ismert problémákra milyen érdekes megoldásokat hoztak a fiatalok – mondta el Frankó-Csuba Dea, jövőkutató, a program képzéseinek vezetője. – Idén találunk példát az iskolai munkát segítő online felületekre, mezőgazdasági robotra, újrahasznosítást és hulladékgazdálkodást segítő alkalmazásra, vagy a generációs szakadék áthidalását célzó közösségi kezdeményezésre is.”

 

A Samsung nemzetközi sikereket elért programján alapuló Megoldások a holnapért kihívásának legjobb 8 diákcsapata az elkövetkezendő egy hónapban a szervezők segítségével fejlesztik tovább az ötleteiket. A jövőtervező órákon elsajátíthatták a design thinking módszertan alapjait, megtanulhatták az ötleteket kritikusan, a potenciális felhasználók szempontjából értékelni, majd egy validálási folyamat végén kezdték el kidolgozni a részleteket. Az ismert podcaster és zsűritag, Tomaj Zsófia szerint kiemelten fontos, hogy a résztvevők már korán megértsék, hogy milyen hatással lehet egy-egy ötlet a jövőre és hogyan tudnak fenntartható módon, hatékonyan kifejleszteni egy megoldást.

 

 

„Azért vagyok itt, hogy a diákok mélyebben megérthessék a fenntartható gondolkodásmódot. Mit vegyenek figyelembe, a problémák és az ötleteik kapcsán, ha környezettudatos megoldást szeretnének létrehozni? – mondta Tomaj Zsófia. – Azok a kérdések, amelyekkel most szembesülnek ezek a fiatalok, jóval túlmutatnak a hétköznapi fenntarthatóságon. Ez egy remek lehetőség, hogy megértsék az összefüggéseket és később már ezzel a szemlélettel kezdjenek bele mindenbe. A tenni akarás adott, a fiatalok már most készen állnak, és ha mindenki úgy gondolkodna, mint ők, egész biztosan fenntarthatóbb lenne a jövőnk.”

 

A program képzései a jövőorientált attitűd mellett a folyamatos tanulásra és a digitális készségek használatára is felkészítik a fiatalokat. Az Edisonplatform kutatásában résztvevő szülők 88 százaléka úgy látja, a jövőben a számítógépes ismeretek minden munkához szükségesek lesznek, 96 százalék szerint pedig a következő generáció folyamatosan képezni fogja magát, hogy helyt állhasson az életben*. A zsűri másik tagja, Gerskovits György, a Milestone Intézet társalapítója és oktatási igazgatója szerint éppen ezért a Megoldások a holnapért kihívásé és a hozzá hasonló kezdeményezéseké a jövő.

 

„Érdekes volt megfigyelni, hogy a fiatalok mihez kezdenek a kihívás során rájuk bízott szabadsággal és a felelősséggel. Ez egy ritka lehetőség, hiszen rájöhetnek, mennyire nehéz megvalósítani egy ötletet. A saját hibáikból tanulhatnak, megérthetik a problémákat és ezután talán az oktatásra is más szemmel néznek majd – mondta el Gerskovits György. – Rengeteget jelenthet a jövő társadalma számára, hogy a résztvevőink már közösen, összefogással keresnek megoldásokat korunk problémáira.” 

 

Az olyan kezdeményezések, mint például a Milestone Intézet vagy a szintén az egyik zsűritárshoz köthető Konnekt Egyesület is olyan személyes ötletekből épültek föl, mint amilyenek a Megoldások a holnapért kihívásban is születnek éppen. A Konnekt társalapítója és vezetője, Stumpf Kata szerint „A fiatal generáció legégetőbb problémái között szerepel a baráti társaságok, közösségek hiánya. Ezért gondolom azt, hogy a kapcsolódásokat segítő ötletek a legfontosabbak a mai gyerekek holnapjáért. A Megoldások a holnapért kihívás segítségével a fiatalokból olyan hétköznapi véleményvezérek lehetnek a saját mikroközösségükben, akik változást tudnak hozni. Ők lesznek a katalizátorai a baráti társaságok, közösségek épülésének.”

 

Hosszabb távon ezekből a közösségekből valódi szervezetek vagy vállalkozások is lehetnek, a szakemberek szerint ehhez munkára és kitartásra van szükség, de a képzések után a résztvevők nagyobb magabiztossággal vághatnak bele az új projektekbe. A döntőbe került csapatok már el is kezdték a prototípusaik elkészítését a mentoraik támogatásával, így még egy lépéssel közelebb kerülnek az álmaik megvalósításához.

 

„Úgy látjuk, a résztvevők nagyon élvezik a képzéseket és olyan készségeket sajátítanak el, amelyeket nemcsak a kihívás során, hanem később is használhatnak majd. Emellett nagy szerep jut a közösségépítésnek is, a most megismert új barátok és szakértő ismerősök később is rengeteget segíthetnek egymásnak, ezeket a kapcsolatok pedig még a zsűritagjainkat is motiválják. – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – Reméljük, hogy még számos Megoldások a holnapért generációt segíthetünk a jövőben, akik már ezzel a nyitott és innovatív szemlélettel indulhatnak el az életútjukon.”

 

_______________

*  Az Edisonplatform 2021-ben a magyar szülők körében végzett reprezentatív kutatása alapján.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05