Alumni Talk podcast: középpontban az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar
Már meghallgatható az Alumni Talk podcast idei első epizódja, amelynek központi témája a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának múltja, jelene és jövője.
A Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karáról a podcast legfrissebb adásában dr. Szép Jánossal, a kar oktatási dékánhelyettesével és Gosztola Dániel építőmérnök alumnival beszélgettünk. Ebből a jogelőd Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola idejéből fennmaradt történetek és ikonikus oktatók mellett többek között kiderül az is, milyen hatással van a hallgatókra és az intézmény képzési kínálatára az építőiparban az utóbbi időben tapasztalt szárnyalás, és betekintést nyerhetnek a kultikus tészta- és papírhídépítési bajnokságok kulisszáiba is.
Simon Panka (b) vendégei dr. Szép János és Gosztola Dániel. (Fotó: Májer Csaba József / Horváth Márton)
Az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar jelenlegi formájában 2015 januárjában alakult meg. A kar léte azonban nem előzmények nélküli, hiszen 2011-ig lényegében a mai kar oktatási és kutatási területeit fedte le a Baross Gábor Építési és Közlekedési Intézet. A gyökerek pedig sokkal korábbra nyúlnak vissza, hiszen a Széchenyi István Egyetem jogelődjén, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán már a hetvenes években is folyt építő- és közlekedési üzemmérnökképzés, ezekhez csatlakozott később az építészképzés is.
Kapcsolódó cikkek
- Az oktatói utánpótlás kinevelését is előtérbe helyezi a Széchenyi-egyetem
- „A technológia segítségével jobb örökséget fogunk hagyni a jövő nemzedékének”
- Együttműködési megállapodás a CETIN Hungary és a Széchenyi István Egyetem között
- Az erdőtől a vevőig csökkenthető a bútoripar ökológiai lábnyoma
- Új digitális alkotóműhely a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban
- Tudományos és Innovációs Parkot valósít meg a Széchenyi István Egyetem Győrben
- A rali-világbajnokság egyik legerősebb csapatát erősíti a Széchenyi István Egyetem hallgatója
- A Red Bull volt fejlesztőmérnökétől tanulhattak a Széchenyi István Egyetem hallgatói
- Nemzetközi projekt nyitókonferenciáját rendezte a Széchenyi István Egyetem
- A Széchenyi István Egyetem üzbég hallgatója nyerte el a legjobb angol nyelvű előadás díját
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.