Startupok a klímasemlegességért

forrás: Prím Online, 2022. január 11. 20:43

Második alkalommal hirdették meg a Carbon Removal ClimAccelerator elnevezésű startup programot, amely üzleti, szakmai és anyagi támogatással segíti a karbonelnyelésre megoldást kínáló startupokat. Az Európában egyedülálló kezdeményezést a holland TU Delft, a zürichi műegyetem (ETH) és a magyar Klímainnovációs Közösség hozta létre, többek között az EIT Climate-KIC támogatásával. Az egy éven át tartó program végén a legjobban teljesítő startupperek 25 000 eurós vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak ötletük megvalósítására.

Napjainkban a klímaváltozást érintő kérdések közül az egyik legsürgetőbb a szén-dioxid-kibocsátás megfékezése, amelyet az Európai Unió 2050-re vállalt klímasemlegességre vonatkozó célkitűzéseivel támogat. Ennek eléréséhez azonban nem elegendő a karbonkibocsátás csökkentése vagy leállítása, a már jelen lévő szén-dioxidot is szükséges kivonni a légkörből, amely többek közt a fokozott ipari és mezőgazdasági tevékenység következtében gyűlt össze. Kutatások szerint ahhoz, hogy a globális felmelegedés mértéke 1,5 Celsius-fokon belül maradjon, 2050-ig világszerte legalább évi 5 gigatonna szén-dioxid elnyelésére lenne szükség.

 

 

A probléma megoldásához kíván hozzájárulni a második alkalommal meghirdetett Carbon Removal ClimAccelerator program, amely a TU Delft, a zürichi műegyetem (ETH) és a Klímainnovációs Közösség közös kezdeményezése. Az európai startupoknak szóló program a kontinensen egyedülálló módon a karbonelnyelésre fókuszáló projektek megvalósítását segíti. A szervezők február 6-ig várják olyan startupok jelentkezését, akik ígéretes ötleteikből a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a környezeti hatás tekintetében és az üzleti életben egyaránt.

 

A tizenkét hónapos, három fázisból álló hibrid programban a résztvevők ötleteik továbbfejlesztésében, üzleti modelljük validálásában, saját környezeti hatásuk értékelésében, nemzetközi piaci növekedésben, valamint befektetésszerzésben kapnak segítséget. A szükséges háttértudást, szakmai mentorálást és üzleti coachingot a karbonelnyelés témájának legelismertebb szakértői, többek között sikeres vállalkozók, startup coachok, befektetők, és fizikusok biztosítják, ezáltal a kezdeti projektekből piacképes, valódi hatást elérő vállalkozások születhetnek. A startupoknak a program egyes szakaszainak végén pitch formájában kell számot adniuk fejlődésükről, ahol lehetőségük van továbbjutni a következő fázisba. Az egy éves programot teljesítő résztvevők a Carbon Removal ClimAccelerator végén összesen 25 000 eurós támogatást nyerhetnek el.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjazták az építőipar „rocksztárját”

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója vehette át az idei "Év Építőipari Személyisége" díjat. A szakember 30 éve képzi és inspirálja a szakembereket és az építőanyag kereskedőket, emellett támogatja a megrendelőket építési álmaik valóra váltásában. Legyen szó TikTok videóról, egy medence burkolásáról készülő oktatóanyagról, vagy ezer szakember motiválásáról egy konferencián, Markovich Béla mindenhol ott vagy és minden lehetőséget megragad, közvetlenül hozzájárulva az építőipar kultúrájának fejlődéséhez.

2024. március 29. 15:16

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05