Fintech iparági kerekasztal beszélgetéseket szervezett az EFISZ

forrás: Prím Online, 2021. december 31. 11:01

Az „Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége” (EFISZ) szakmai műhelymunkájának részeként 2021-ben is folytatta a szakmai fórumok és kerekasztal-beszélgetések megrendezését. Idén négy online workshop keretében beszélgettek a szakértők a digitális pénzügyi szektor aktualitásairól, az iparági- és általánosságban a releváns technológiai trendekről, tapasztalataikról, valamint elemezték a hazai, európai és globális trendeket.

Az elektronikus fizetési piac helyzetképe, a banki és fintech együttműködések talán legfontosabb tanulsága és megállapítása, hogy a koronavírus okozta világjárvány hatására éveket ugrott előre a hazai digitalizáció: új ötletek, új együttműködések és új megoldások jöttek létre. A pandémia kapcsán lehetett hallani azonban a „big reset” kifejezést: mindent újra kellett tervezni a szektor szereplői számára is, sok „startup”-nak pedig be kellett fejezni a tevékenységét. A fizetési szektort nem csak befolyásolják, de nagyban meghatározzák az olyan, a fogyasztók hétköznapi életére is hatást gyakorló jelenségek, mint az EU belső piacain megjelenő, EU-n kívülről érkező globális szolgáltatók, akikkel szemben az EU belső szolgáltatói jelenleg versenyhátrányban vannak, vagy a koronavírus okozta pandémiás helyzet, amely megváltozott vásárlási, és utazási szokásokat hozott. Pénzforgalmi szempontból a helyzet egyértelmű nyertesei az online kereskedések, és az internetes vásárlást biztosító szolgáltatók voltak. Az e-kereskedelem fellendülésével értelemszerűen az elektronikus fizetési módok is egyre nagyobb hangsúlyt kaptak.

 

Az elektronikus fizetési piac mellett kiemelt figyelmet kaptak a beszélgetések során a városi digitalizációs, okos város témakörébe tartozó kezdeményezések, valamint ezek elektronikus fizetéssel kapcsolatba hozható összefüggései. Bár általánosan elfogadott definíció még nem létezik, megállapíthatjuk: egy város akkor lesz okos, ha a fenntartható ökoszisztémája tervezésében, szervezésében, kontrolljában innovatív digitális technológiákat használ. A városoknak leginkább olyan szolgáltatásra van szükségük, amibe egyszerűen „be lehet költözni”. A jövő az azon felhasználói elvárás-halmazhoz való igazodás lesz, amit a városlakók, a településen élők elvárnak: egyszerű, könnyen értelmezhető és használható, olcsó és digitális szolgáltatásokat szükséges biztosítani.

 

 

Ha a gazdaság szektorait elemezzük, egyértelműen a kis- és középvállalatok (KKV-k) a hazai és európai gazdaság mozgatórugói, kiemelten fontos tényezők, melyek vizsgálata elengedhetetlen a pénzügyi és gazdasági folyamatok teljeskörű áttekintéséhez. Az Európai Digitális Pénzügyi Stratégia egyik konzultációján hangzott el egyszer az a mondat, hogy mindaz, amit egy év alatt összerakott az „európai digitális pénzügyi szakma”, nem lesz reális, ha a KKV szektor nem kerül erőteljes megsegítésre. Az EU versenyképessége, illetve annak visszaállítása kritikus feladat, melyben a KKV-nak jut az egyik legnagyobb szerep, így ezért sem mindegy, hogy a KKV szektor mennyire versenyképes.

 

Napjainkban megkerülhetetlen mindenfajta gazdasági tevékenység vizsgálata kapcsán a fenntarthatóság figyelembevétele. Az ESG (Environmental, Social, Governance) alatt olyan értékeket értünk, melyek objektíven hozzátesznek a társadalmunkhoz, és ezáltal az ESG inkább egyfajta szemléletmódot, képviselt értékrendet jelent. Az irányítási, társadalmi és környezeti fenntarthatóságot egyként szükséges kezelni, hiszen a pillérek összefüggenek egymással - holisztikus megközelítés értelmében egyik pillér sem lehet a többi nélkül igazán hatékony. A fenntarthatósághoz gondolkodásmódbeli változásra van szükség, legyen az a kulturális gondolkodás része, illetve alapvetés, valamint saját és kötelező elvárás. A témakör gyökere pedig az egyéni felelősségvállalás – és ez a hozzáállásban keresendő, kiemelten fontos a tudatosság és edukáció szerepe.

 

Az EFISZ határozott célkitűzése, hogy megkezdett tevékenységét 2022-ben is folytassa, ezáltal továbbra is aktívan részt vegyen hazánk és a régió pénzügyi digitalizáció jövőképének formálásában, a lakosság pénzügyi edukációjában, felhasználói tudatosságának növelésében.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55