Gólyamentő akcióban a Raben

forrás: Prím Online, 2021. december 13. 13:50

Győztek a gólyák! – Így döntöttek a Raben Group 90 éves fennállása alkalmából szervezett ökoszavazáson részt vevő internethasználók. A csehországi gólyaoázis kialakításának terve gyűjtötte be a voksok több mint 43 százalékát, így ezt a projektet részesíti támogatásban a logisztikai vállalat. A megvalósítás jövőre kezdődik.

Három környezetvédelmi kezdeményezés, 62 napnyi versengés és több mint félmillió leadott szavazat – a Raben Group évfordulós eseménysorozatának részeként megszervezett Eco2Way túra utolsó szakasza igazán izgalmasan alakult. Az összesen 21, az emberi tevékenységek miatt nehéz helyzetbe került európai élőhely listáját a cégcsoport háromra szűkítette, és a döntést a közvéleményre bízta. Szeptember 30. és november 30. között a vállalat ügyfelei, munkavállalói és valamennyi internethasználó naponta szavazhatott a három projekt valamelyikére: a Baden-Württemberg északi részén élő denevérek megóvására, az olaszországi tengerpartok víz alatti drónnal történő megtisztítására, illetve egy csehországi gólyaoázis létrehozására.

 

„Az Eco2Way kisfilmjeinkben számos olyan helyet látni, amelyek a klímaváltozás, vagy emberi beavatkozás miatt kockázatnak vannak kitéve. Ha ma nem viseljük gondját együtt a bolygónknak, a gyermekeinknek okozunk problémát” – mondta Ewald Raben, a Raben Group vezérigazgatója. „Ezért döntöttünk úgy a fennállásunk 90. évfordulója alkalmából, hogy egy különleges meglepetést szerzünk magunknak és a következő nemzedékeknek – egy környezetvédelmi kezdeményezés támogatásával. Hogy melyik legyen ez? Ezt a partnereinkre bíztuk.”

 

 

A két szárnyas faj támogatói közötti küzdelem az utolsó pillanatig kiélezett volt. A győzelmet végül a csehországi gólyák megmentésére indult akció szerezte meg több mint 283 ezer szavazattal, ami az összes leadott voks bő 43 százaléka. Akár azt is mondhatnánk, hogy egy hajszálon (esetleg madártollon) múlt a végső eredmény, hiszen a németországi denevérmentő projekt kevesebb mint ezer szavazattal maradt alul. A két hónap alatt csaknem 655 ezer voks érkezett a természetkedvelőktől Lengyelországtól Japánig.

 

„Nehéz elképzelni az életünket a logisztika nélkül, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a környezetre gyakorolt nyilvánvaló hatást sem. A Raben Groupnál tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, és – a társadalom iránti felelősségtől vezérelve – hosszú ideje próbáljuk minimálisra szorítani ezt a hatást. Ennek egyik módja, hogy a környezetvédelemre összpontosító projekteket támogatunk” – mondta Jakub Trnka, a Raben Logistics Czech ügyvezető igazgatója. „Nagy örömömre szolgál, hogy a csehországi program nyerte a szavazást. Büszke vagyok arra, hogy ismét egy ilyen jelentős kezdeményezés mellé állhatunk főtámogatóként egy nemes cél elérése érdekében” – tette hozzá.

 

A nyertes projekt keretében vizes élőhelyeket és kis tavakat hoznak létre összesen mintegy 40 ezer négyzetméteren Dvůr Králové nad Labem térségében, ezzel néhány tucatról több száz egyedre növelve az évente itt élőforduló gólyapopulációt, illetve gyarapítva a vonulási útvonalakon lévő fészkek és pihenőhelyek számát.

 

„A projekt elképesztő támogatást kapott a gólyarajongóktól, nem csupán Csehországból, hanem az egész világból” – mondta David Číp, a Jaroměři Sérült Állatokért Mentőközpont vezetője. „Egy nagyszerű és fontos kihívásnak nézünk elébe. Örömmel fogadjuk a közvélemény aktív támogatását, beleértve vállalatokat és iskolákat, amelyek csatlakozhatnak hozzánk, és számos érdekességet tanulhatnak, akár csapatépítő programok keretében is. Örömmel látunk mindenkit. Köszönetet mondunk főtámogatónknak, a Raben Groupnak, Dvůr Králové nad Labem képviselőinek és valamennyi gólyarajongónak a támogatásért.”

 

A madárvédelmi akciók számos más állatfaj (többek között lepkék, rovarok, gyíkok, békák), továbbá bizonyos növények (jelen esetben ritka orchideafajok) megőrzését is szolgálják, ezzel egészséges ökoszisztémát biztosítanak. Ezenfelül az emberek javát is szolgálják, mivel a vizes élőhelyek természetes hűtő hatással bírnak, hozzájárulnak az üvegházhatású gázok megkötéséhez, valamint az aszályok és áradások elkerüléséhez. A projektet a ČSOP JARO Jaroměř nevű szervezet valósítja meg több év alatt, több fázisban. A tervek szerint évente legalább 500 négyzetméternyi terület fejlesztését végzik el. A munkafolyamat függ az érintett földtulajdonosokkal kötött megállapodásoktól, hogy mekkora területet hajlandók átengedni, illetve értékesíteni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36