Péntek 13., az idei év legsikeresebb vállalkozói kombinációja
A Fiatal Vállalkozók Hete keretén belül adták át a 13. Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. Ezzel az elismeréssel a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége minden évben azt a 18-40 év közötti vállalkozót tünteti ki, aki fiatal kora ellenére komoly értéket teremt pénzügyileg és társadalmilag egyaránt. Az Év Fiatal Vállalkozója díj 2021-es nyertese ezúttal egy mára milliárdos cégcsoportot felépítő zalaegerszegi polihisztor, Péntek Károly, a Windoor cégcsoport tulajdonosa lett.
A hazai fiatal vállalkozók számára elnyerhető legfontosabb elismerés birtokosa amellett, hogy egy teljes éven át példaképként és nagykövetként szolgálhat több százezer hazai fiatal vállalkozó számára, megannyi lehetőség kihasználásával segítheti elő mind a cégcsoport, mind saját szakmai fejlődését. Az Év Fiatal Vállalkozója díjat a HRP Europe Kft. támogatta.
Péntek Károly, a Windoor cégcsoport tulajdonosa Zalaegerszegen született, ott vállalkozik és ma is ott él családjával. Igazi lokálpatriótaként hisz benne, hogy a saját környezetben való működés is hozzásegítette ahhoz, hogy kiemelkedőt alkosson. Kitartását a sportszeretetének köszönheti, többször is teljesítette a maratoni távot. Első vállalkozását 22 évesen, lelkes friss diplomásként alapította, s nyílászárók forgalmazásával és beépítésével kezdett foglalkozni.
Vállalkozásai ma már közel 2,5 milliárd forintos árbevételt hoznak, miközben közel 70 család számára biztosítanak megélhetést. 2019-ben új piac felé nyitott, szabadidőközpontot fejlesztett, a koronavírus alatt pedig két új céget is alapított: autómosót, autószalont és szervizt épített a válság kellős közepén. Károly egy igazi modernkori polihisztor lenyűgöző életúttal, sikereiről pedig biztosan fogunk még hallani az elkövetkezendő évek során.
Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat legutóbb Zajdó Csaba, az Innonic Group és a Shoprenter tulajdonosa vehette át. A debreceni üzletember cégcsoportja által működtetett áruházakon keresztül realizálódik a teljes magyar internetes kereskedelem több mint 20%-a. Megoldásaikat több mint 65.000 kereskedő használja világszerte. Díjazása óta többször cikkezett róla a Forbes, sőt egy nagybefektető is beszállt mellé.
A FIVOSZ és a JEUNE közös, az Év Leginnovatívabb Üzletfejlesztési Projektje különdíját a Hungarian Startup University Program kapta. A díjat Alberto Carvalho Neto úr, a JEUNE elnöke adta át Kölkedi Krisztiánnak, az Express Innovation Agency vezérigazgató-helyettesének, a HSUP egyik megálmodójának és alapítójának.
A Fiatal Vállalkozók Hete Üzleti és Karriershow a hazai gazdasági utánpótlásnevelés kulcseseménye, ahol idén is közel 50 top vezető osztotta meg tanácsait a vállalkozásban és karrierépítésben gondolkozó fiatalokkal. Az esemény előadásai korlátozott ideig még elérhetők a https://fiatalvallalkozokhete.hu weboldalon.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.