Megnyílt a SZTAKI-ban Ottonie von Roeder kiállítása

forrás: Prím Online, 2021. október 4. 15:42

2021. szeptember 30. és október 29. között látogatható Ottonie von Roeder német művész kiállítása a SZTAKI-ban. Az ingyenes tárlatot regisztrációt követően, időpontegyeztetéssel lehet megnézni. A látogatóktól a bejáratnál védettségi igazolványt kér az intézet, amelynek területén kötelező a maszkviselés.

A kiállítás zártkörű megnyitóünnepségét 2021. szeptember 29-én, délután három órakor tartották a SZTAKI-ban. A rendezvényen beszédet mondott Dr. Váncza József, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője, valamint Dr. Evelin Hust, a budapesti Goethe Intézet igazgatója. Váncza József kiemelte, hogy a művészet és a tudomány korábban is találkozott már a SZTAKI-ban, ennek mentén pedig szívesen mondott igent a Goethe Intézet AI-Residency programjára, aminek kertében Ottonie von Roeder egy teljes hónapot töltött az intézetben. A művésznő törekvései jól illettek a SZTAKI által vezetett Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium programjába is, aminek egy fontos eleme ezen új technológiák társadalmi kérdéseinek vizsgálata.

 

 

Evelin Hust kiemelte: ezt a projektet egy olyan korszakban indította útjára a két intézet, amikor a személyes kapcsolattartás szinte teljesen megoldhatatlan volt, Váncza Józseffel is csak a megnyitón találkozott először. Hozzátette: elsőre sokan nem értik, hogy a Goethe Intézet miért foglalkozik mesterséges intelligenciával, a szervezet azonban mindenképpen reagálni szeretne a fejlődés társadalmi hatásaira.

 

 

A két beszédet Ottonie von Roeder és Horváth Dániel, a projekt szakmai vezetőjének közös prezentációja követte, amiben bemutatták az egyhónapos munka eredményét.

 

 

 Az installáció művészeti koncepciója szerint egy robotkar egy másik robotkart épít, ami – miután megtanulta, hogyan kell viselkednie egy robotkarnak – újabb robotkart rak össze. A folyamatot összesen négy robotkar prezentálja, a munkából pedig valódi mesterséges intelligencia is kiveszi részét: a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium kutatói (Abai Kristóf és Beregi Richárd fejlesztőmérnökök, illetve közreműködőként Bocsi Kristóf, Csempesz János, Hajós Mátyás és Kemény Zsolt) gépi látással tanították meg a folyamatban résztvevő első robotkart a második gép összeszerelésére.

 

 

A kiállításon a főinstalláción túl Ottonie von Roeder korábbi munkái is szerepelnek, többek közt a Post-Labouratory című projekt, aminek lényege, hogy a résztvevők a saját munkájuk automatizálása után új életet kezdhetnek.

 

 

A Robotiskola and Friends október 29-ig látogatható a SZTAKI-ban (1111 Budapest, Kende u. 13-17.). A látogatás egyeztetés és időpontfoglalás függvénye, amit a contact(kukac)sztaki(pont)hu e-mailcímen lehet kérni.

 

 

Fotók: Sebestyén László // SZTAKI

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36