Új magyar találmány segít megelőzni a vadbaleseteket

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 8. 11:13

Haszontalan az autóra felszerelhető vadsípok többsége – állítják az évek alatt készült kutatások. Kiderült ugyanis, hogy sok esetben az állatok elriasztására szolgáló ultrahangokat egyáltalán nem adják ki, ezért döntött úgy Koltai Viktor feltaláló, hogy a balesetek elkerülése érdekében elkészíti a leghatásosabb vadriasztó rendszert.

A vadsípok vagy vadriasztók alapesetben olyan magas hangokat adnak ki, amelyeket az emberek nem hallanak, de az állatok igen. Ezek a hangok elriasztják a bokrok, fák között megbújó vadakat, így azok nem ugranak ki az autó elé.

 

Azonban a tesztek alatt kiderült, hogy a boltokban kapható vadsípok nem minden esetben felelnek meg a követelményeknek. Koltai Viktor ezt a problémát hidalta át a Siren7-el, majd ennek fejlesztett változatával, a Siren7MAX-szal. Az újabb eszköz elkészítésekor a vásárlói visszajelzések alapján nagyobb hatósugarat és magasabb decibeltartomány értek el az eszközön, emellett olyan technikákat vetettek be a könnyebb használatért, amikkel korábban még senki nem próbálkozott.

 

„A Siren7MAX-ba belegyúrtunk mindent tudást, amit a két év alatt, az előző verziónál megszereztünk. Ez az új eszköz nemcsak nevében nyújtja a maximális védelmet, hanem tudásban is” – mondta büszkén Koltai Viktor.

 

 

Mintha mágneses sziréna lenne az autón

„A korábbi eszköz, azaz a Siren7 néhány százalékában volt olyan visszajelzés, hogy nem tudják beragasztani a hűtőrácsba, mert nem fér be, vagy nem akarja az autóját kétoldalú ragasztószalaggal összeragasztani. Ezért az új eszköznél egy szokatlanul erős mágnest hívtunk segítségül annak érdekében, hogy a kocsik tetején lehessen rögzíteni sérülés és kockázatmentesen. Ezáltal sokkal nagyobb kompatibilitást biztosít” – mondta Koltai Viktor a Siren7MAX feltalálója.

 

Ez annyit tesz, hogy a továbbgondolt vadriasztót akkor teszi fel az ember, ha szüksége van rá, akár egy szirénát. Ha valaki késő éjszaka az országútra téved, előveszi ezt az eszközt és kihelyezi az ablakon az autójára, ha pedig már nincs rá szükség, akkor ugyanilyen könnyen leszedhető.

 

 

Áram nélkül, menetszéllel működik

A legnagyobb kihívást azonban az jelentette, hogy a Siren7MAX elektronikamentesen, áram nélkül tudja kiadni magából azt a hangot, amelyre az állatok érzékenyek.

 

„Ez egy olyan technika, ami esetében nem tudtunk semmilyen tapasztalatot begyűjteni. Kérdeztük a Budapesti Műszaki Egyetemet és különböző szakembereket is a részletekről, de mindig zsákutcába futottunk, mert nem volt senkinek tapasztalata. Sokat kísérleteztünk, míg végül sikerült megtalálnunk az ideális szöget, amellyel úgy tudjuk befogni a menetszelet, hogy abból hang képződjön, ráadásul 110 decibel feletti” – magyarázta a Koltai Viktor.

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Példátlan fitness élményt nyújt a vadonatúj HONOR Band 9

A HONOR bejelentette a HONOR Band 9-et, egy modern dizájnnal és fejlett fitnesz- és egészségfigyelő funkciókkal büszkélkedő kiegészítőt. Az 1,57”-os AMOLED kijelző akár 60 Hz-es frissítési frekvenciát kínál. 96 edzési lehetőséggel a HONOR Band 9 felülmúlja elődeit, míg a trendi Always-on Display kialakítással és a lenyűgöző, akár 14 napos akkumulátor-üzemidővel kivételes fitness-társként szolgál, amely a felhasználókat egy egészségesebb és aktívabb életmód felé vezeti.

2024. május 28. 11:39

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

Már hazánkban is kapható a Huawei első négyzet alakú okosórája

Megérkezett Magyarországra a Huawei vadonatúj négyzet alakú, továbbfejlesztett egészségfigyelő- és sportfunkciókkal rendelkező okosórája, a HUAWEI WATCH FIT 3. Az eszköz a FIT-sorozat eddigi legvékonyabb és legkönnyebb tagja, az okosórában mutatkozik be a mozgásra ösztönző Okosjavaslatok funkció, valamint alvás közbeni légzésfigyelés funkcióval bővült a nyugodtabb alvás érdekében. Az Android- és iOS-kompatibilis WATCH FIT 3 egyetlen feltöltéssel akár 10 napos üzemidőt nyújt, mindössze 10 perces töltéssel pedig akár egy teljes napig használható.

2024. május 23. 11:43

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52