Idén is vidám hangulatban teltek a komplex intenzív terápiás nyári táborok Fóton

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 10. 11:38

A kedvező járványhelyzetben a Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is komplex terápiás táborokat szervezett a MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport  támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira járó gyerekeknek. 

A MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport  által támogatott táborokban 4 hét alatt összesen 52, különböző típusú sérüléssel élő gyermek vett részt. A 4 és 20 év közötti gyerekek között volt tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, hiperaktív, szorongó, hallássérült, látássérült, mozgássérült, halmozottan sérült, valamint pszichés problémákkal küzdő gyermek is.

 

A táborokat korosztályos bontásban, a résztvevők képességeinek és problémáinak megfelelő tematikával szerveztük. 

 

 

Az első tábor július 5-9. között „Szabad - Nem szabad? – Hogyan viselkedjünk a lovak körül?” címmel került megrendezésre. A lovasterápiás élménytábor programjában a lovaglás mellet a lóvezetés, a lóápolás, a lófürdetés és az egyéb lovardai tevékenységek szabályaival is megismerkedtek a résztvevők. De alkalmuk volt zeneterápiás, kognitív és mozgásfejlesztő foglalkozásokon is részt venni a sok színes szabadidős játék mellett.

 

Július 12-16 között szerveztük „Micimackó és barátai a Százholdas Pagonyban” című táborunkat. A tábor tematikája A. Milne Micimackója köré szerveződött, aki barátaival számtalan kalandot élt át. A Százholdas Pagony elevenedett meg a lovarda szenzoros erdejében.  A tábor minden napján egy-egy szereplő bőrébe bújtak a gyerekek, és megismerkedtek a karakterek jellemzőivel. 

 

 

„Legjobb barátaink a lovak és a kutyák”- a komplex állatasszisztált terápiás tábort július 19-23. között rendeztük meg.  A táborban a lovasterápiás kereteket kutyusok részvételével bővítettük.  A program megvalósításához külsős szakembereket hívtunk meg: kutyás terapeutákat, kutyakiképző szakembereket, kutató-mentőkutyás csapatot, valamint terápiás, segítő és munkakutyákat, illetve a velük foglalkozó szakembereket.

 

Az utolsó táborunk július végén, „Kalandra fel!” címmel került megrendezésre.  A tábor tematikája a mozgás köré szerveződött, a mozgásos játékok nem csak a lovak körül, a lovak hátán, de az egyéb terápiás és szabadidős programokban is fontos szerepet kaptak. Ezek a játékok, gyakorlatok egytől egyig a motoros és orientációs képességeket, a nagy és finommozgások koordinációját, az egyensúly fejlődését, a térérzékelés, a testséma, a testtudat kialakulását, fejlődését segítették elő, játékos, szórakoztató formában. 

 

A táborok nagyon jó hangulatban teltek, a gyerekek élvezték a színes programokat, melyek egyszerre nyújtottak szórakozást és sokféle terápiás segítséget. 

 

Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoztak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években.  Jövőre találkozunk!

  

Fotók: MLTSZ

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36