Oscar-jelölt kisfilmmel érkezik a Friss Hús nemzetközi programja

Henger Attila, 2021. április 13. 14:20

A 9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált új időpontban, május 27. és június 2. között rendezik meg a Toldi moziban és további szabadtéri helyszíneken. Az egyhetes rendezvény nemzetközi versenyprogramja már összeállt, rekordszámú, 27 nemzetközi filmet vetítenek majd. 

Idén először lesz öt nemzetközi versenyszekció, a filmeket tematikus blokkokba sorolták a szervezők: Találkozások, Furcsaságok, Családban marad, Felnövéstörténetek mellett az ötödik blokk a Határesetek címet viseli, olyan külhoni (vagy épp tiszteletbeli) magyarok alkotásai lesznek itt láthatóak, akik a hazai válogatásba nem férnének be. 

 

Olyan többszörös díjnyertes alkotók vadonatúj filmjei is láthatóak lesznek majd, mint a lengyel-magyar Tomek Ducki, akinek 2007-es Életvonal című animációs munkája komoly nemzetközi karriert futott be, új animációs filmjének címe: Plantarium. A Varga Katalin balladája és a Berberian Sound Studio tiszteletbeli magyarnak számító angol rendezője, Peter Strickland kellemes fejbizsergést ígér az ASMR-jelenséggel foglalkozó kisfilmjével, címe Cold Meridian. A szlovéniai születésű Horváth Botka Áron filmjében (Bits) pedig Nagy Zsolt ígéri meg a fiainak, hogy elviszi őket a Hungaroringre. A FAMU-n végzett Mihályi Michaela és David Stumpf animációs filmjét, a Sh_t happens-t a Velencei Filmfesztivál is beválogatta programjába. 

 

 

A Friss Húson mutatkozik be a magyar közönségnek a rövid animációs Oscarra jelölt Genius Loci (r: Adrien Mérigeau), amely egy fekete nő észleléseit mutatja be Párizsban, valamint a Berlinale rövidfilmes programjában díjat nyert My Uncle Tudor, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doc Nomads programjában készült, rendezője, Olga Lucovnicova tanult egy ideig a magyar egyetemen. Tarr Béla egykori tanítványa, Rand Abou Fakher filmje is a Berlinaléról érkezik, a So We Live a Berlinale Shorts programjában szerepelt. 

 

Leonardo van Dijl filmje, a tornászlányról szóló Stephanie a Cannes-i Filmfesztivál rövidfilmes programjában szerepelt, a Sticker-t (r: Georgi M. Unkovski) a Sundance Filmfesztivál válogatta be a programjába, a fiatal török pár megpróbáltatásai bemutató The Criminals (r:Serhat Karaaslan) pedig forgatókönyvírói díjat is nyert a Sundance-en. Több kisfilm is foglalkozik a turizmus kizsákmányoló hatásával: a francia Massacre (r:Maïté Sonnet) és a nepáli Ashima (r: Dekel Berenson) is. 

 

A visszatérő alkotók között van a 2017-es Friss Hús legjobb nemzetközi rövidfilm díját a Glass House-szal elnyerő Ivar Aase, aki egy különös szerelmi történetet feldolgozó új filmjével, a Cam Boy-jal érkezik a Friss Húsra.

 

A nemzetközi versenyben a legjobb film díját és a zsűri különdíját ítélik oda, illetve a közönség is szavazhat kedvenc külföldi filmjéről. 

 

A filmek részletes listáját és adatlapját a Friss Hús Budapest honlapján lehet megtekinteni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09