Robotembert és mobilappot is díjaztak az idei Neumann Versenyen
Drónvezérlésű pókrobot, diák által épített humanoid robot, továbbá mobilalkalmazás és játékprogram is helyet kapott a 2020-as Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny döntősei között. Az idén online megrendezett verseny döntőjébe idén 64 pályamű jutott be magyarországi, szerbiai, vajdasági és erdélyi diákoktól.
A Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny Magyarország egyik legrégebbi, sok szempontból unikális informatikai versenye, amelyet 1984 óta minden évben megrendeznek több ország részvételével. Idén 2020. október 8-9-én között zajlott a szekszárdi I. Béla Gimnázium és a Neumann Társaság szervezésében: a járványhelyzet miatt az esemény teljes egészében online, a Microsoft Teams platformján zajlott, az érdeklődők pedig a Twitchen követhették élőben.
A programtermék verseny célja nem programozói feladatok, tankönyvi jellegű példák megoldása, hanem egy kész programtermék bemutatása. Emiatt nagyon fontos az alapötlet hasznossága, újszerűsége és a megvalósítás minősége egyaránt, az értékeléskor pedig nem csupán a résztvevők informatikai tudása számít, hanem a kreatitivás és az előadói képesség is. Idén is nagyon sok izgalmas pályamunka érkezett hazai, vajdasági, erdélyi és szerbiai diákoktól: a zsűri összesen 64 pályaművet tekintett meg, amelyből 53-at díjazott.
Ezek egyike Horváth Milán, a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjának Matinno nevű, általános iskolásoknak szánt androidos matematika-oktató alkalmazása, amelyet a járvány alatt mindenki számára ingyenessé tett, így mostanra több mint tízezren töltöttek le.
Vanja Miladinov, a szerbiai Tehnička škola diákja egy, a Terminátor-filmek humanoidjára hajazó, Hjugo nevű robotjával nyert díjat: a teljes felsőtesttel rendelkező robot élethű mozdulataival és beszédével kápráztatta el a zsűrit. A gépember vezérlését alkotója egy filléres Arduino oktatószámítógéppel oldotta meg.
Papp Tamás és Füstös Dániel, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjai egy drónvezérlésű pókrobotot építettek, amely esetében a drón feltérképezi a terepet, hogy lehetővé tegye a robotpók számára az akadályok elkerülését.
Az egyik díjazott diáklány, Németh Eszter, a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium diákja saját álomházát tervezte meg és rendezte be egy számítógépes tervezőszoftverrel.
“Minden versenyző esetében éreztük, hogy a komoly szakmai tudása mellett szívvel-lélekkel valósította meg a projektjét. A fantázia és a kreativitás nélkülözhetetlen olyan termék megvalósításához, amely sok felhasználó számára hasznos, és az emberek szeretik használni. Ez a verseny régóta arról szól, hogy a versenyzőknek a zsűrinek is el kell tudniuk adni a terméküket, és ehhez egy szerethető, jó terméket kell készíteniük” - mondta el dr. Zsakó László zsűrielnök, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke.
“A Neumann Verseny egy összefogás sikere, hogy a versenyalapító, a szekszárdi születésű Kovács Győző szellemében az informatikai tehetséggondozásnak legyen egy olyan terepe, amely sokféle képesség mentén engedi a kibontakozást. Iskolánk mellett a vajdasági Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumnak óriási szerepe van abban, hogy a Vajdaságban nagyon komoly elődöntője van a versenynek. A jövőben az online döntőn megtanult megoldásokat is használni fogjuk a versenyben, hogy Erdélyből és máshonnan is minél többen részt vehessenek a megmérettetésen” - mondta el Hajós Éva, a szekszárdi I. Béla Gimnázium igazgatója.
A Neumann Verseny idei támogatói a Nemzeti Tehetségprogram, a Paksi Atomerőmű, a Tolnagro Kft., és a TARR Kft. voltak.
Kapcsolódó cikkek
- Nekem 8(bit) – új helyszínen a legendás retrógépek tárlata
- Mind a négy magyar csapattag ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
- Interjú az „Év Informatikai Vezetője” díjat elnyert Johancsik Tiborral
- Összemérik tudásukat a hazai informatikus szakemberek
- Az egész országból jelentkezhetnek az érdeklődő diáklányok a Morgan Stanley foglalkozásaira
- Év Informatikai Vezetője díj 2020
- Nyolc ország személyesen, hat ország online vesz részt a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
- 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet létesít az ALDI Magyarországon
- Debrecenben nyitott regionális központot a 4iG
- Magyar oktatórobottal gyakoroltak a gyerekek Szegeden
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.