Összemérik tudásukat a hazai informatikus szakemberek

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 22. 20:31

Elindult a regisztráció a legnagyobb hazai IT versenyre, ahol 21+1 kategóriában mérettetik meg magukat az informatika szerelmesei. A többek között fejlesztési, IT biztonsági, tesztelési, üzemeltetési kihívásra vágyók mellett azok számára is érdekes lehet a verseny, akik egyelőre csak gondolkodnak a karrierváltáson IT irányba. Újdonság, hogy külön kategóriával várják azokat, akik informatikai érdeklődésük mellett gazdasági ismeretekkel is rendelkeznek. Szeptember 30-ig pedig ingyenesen lehet nevezni a versenyre. 

Idén 4. alkalommal kerül megrendezésre az Országos IT Megmérettetés, ahol október 22-től hét héten át hazai informatikai vállalatok szakértői által összeállított kérdéssorokat oldanak meg az online versenyen résztvevők. Az idén teljesen új versenyzői felülettel készülnek a szervezők, ahonnan elérhetőek lesznek a forduló feladatlapjai, illetve az eredmények is nyomon követhetőek lesznek. A könnyen használható platform létrehozásakor a biztonságra is kiemelt hangsúlyt fektettek. Emellett a még magasabb színvonal érdekében független szakmai lektorálók is nyomon követik a versenyt és ellenőrzik a feladatsorokat. 

 

 

Elindult az ingyenes előregisztráció, 2020. szeptember 30-ig nevezési díj megfizetése nélkül tudnak regisztrálni az érdeklődők. A résztvevők nevezhetnek egy, de akár mind a 21 + 1 kategóriában

 

A legrangosabb elismerést, azaz “Magyarország legsokoldalúbb informatikusa” címet az a versenyző kapja, aki a legtöbb kategóriában összesítve a legjobb eredményt éri el. Természetesen az élmény és a saját tudás felmérése mellett, valamennyi kategória győztese díjazásban részesül. A fődíjat idén is a Huawei Technologies Hungary Kft. biztosítja: a Huawei Matebook 13 2020 laptop, 10. generációs Intel processzorral, 2160 x 1440 felbontású, 2K-s érintőképernyővel, 42Wh akkumulátorával, akár 10 órás üzemidővel és ultravékony kialakításával támogatja a legsokoldalúbb informatikust. 

 

“A verseny azért is különleges, mert nem egy programnyelv vagy irány köré épül, hanem igyekszünk az informatika széles palettáján mozogni, így a fejlesztés, tesztelés, üzemeltetés, adatbázisok, DevOps, IT biztonság stb. témakörében is megmérettetik a tudásukat a szakemberek. Tavaly átlagosan egy versenyző 4 kategóriában is kipróbálta magát” - mondta Pulay Gellért, a versenyt szervező Human Priority Kft. ügyvezetője. 

 

A megmérettetés remek lehetőség az IT szakembereknek, hogy objektív képet kapjanak a jelenlegi tudásukról, hogy összemérhessék magukat szakmailag, és a visszajelzések alapján fejlődhessenek. Emellett találkozhatnak a legújabb technológiai újdonságokkal, és olyan megközelítés módokat láthatnak, amire saját maguk nem is gondoltak volna. “Ez egy valódi inspiratív lezárása lehet az évnek, hiszen a versenyben résztvevők láthatják, mely területeken kell még fejlődniük, és a jövő évi versenyen lehetőségük van ezt ellenőrizni is” - tette hozzá Pulay Gellért. 

 

 

Az Országos IT Megmérettetésre jelentkezni 2020. október 21. éjfélig van lehetőség, és az alábbi kategóriákban tudnak nevezni a versenyzők: 

  • .NET fejlesztés C# nyelven 
  • A jövő üzleti elemzője 
  • Adattárház elemző 
  • Angular Front-end fejlesztés 
  • Beágyazott rendszerek (C) 
  • Cloud Engineering 
  • DevOps 
  • Hálózati ismeretek 
  • IT Biztonság  
  • JAVA - Spring - Hibernate 
  • JAVA EE 
  • Linux rendszerfejlesztés és üzemeltetés 
  • Microsoft SQL (MS BI) 
  • Modern Microsoft webfejlesztés 
  • Nyelvfüggetlen programozás és adatbáziskezelés 
  • Probléma-analízis enterprise rendszerekben 
  • Python 
  • Térinformatika 
  • Tesztautomatizálás 
  • Webfejlesztés modern hagyományos eszközökkel 
  • Windows Server üzemeltetés 
  • Akadálymentes weboldalak 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05