Sikeres a magyar szurkolói képküldő alkalmazás

forrás: Prím Online, 2020. július 16. 14:40

A magyar fejlesztésű „Seyu – Együtt a győzelemért” szurkolói képküldő alkalmazás is bekerült a World Football Summit StartCup 2020 verseny döntőjébe. A szakmai zsűri az előzetes szűrés során 32 ország több mint 90 jelentkezőjéből választotta ki azt a 16 finalistát, akiknek lehetőségük volt bemutatkozni a futballvilág üzleti elitjének. 

A világ számos tájáról származó ígéretes startupok online prezentáció keretében mutathatták be rátermettségüket és elhivatottságukat a szakmai közönség számára. A verseny során gyűjtött információk és benyomások alapján a végső sorrendet július végén hirdetik ki a szervezők.

 

 

A technológiai fejlesztések hajtják a labdarúgást is

A madridi székhelyű World Football Summit szervezői idén egy ötnapos virtuális konferencia keretén belül rendezték meg éves eseményüket, ahol a sportág aktuális trendjeiről öt napon keresztül értekeztek a sportág prominens szereplői.

 

A webinárokon többek között Gianni Infantino FIFA-elnök, Javier Tebas La-Liga elnök, és a brazil futball-legenda, Ronaldo Nazairo is előadott, a tematikát természetesen a járványhelyzet negatív gazdasági hatásaival érintett sportág jövője uralta.

 

A WFS StartCup programjára elsősorban olyan egyedi, jól skálázható technológiai megoldásokat kerestek, amellyel több, a sportot érintő fontos üzleti pillérben (pl. közvetítések, játékos-megfigyelés, szponzoráció, szórakoztatás) is nagy értéknövekedés érhető el. A versenyt a Microsoft által támogatott Global Sports Innovation Centre (GSIC) szervezte, amely több mint fél éve figyelt fel a magyar cégben rejlő piaci potenciálra a szurkolói szórakoztatás (fan engagement) területén.

 

 

A cél: szurkolók millióinak örömet szerezni

A ’Seyu – Együtt a győzelemért’ szolgáltatásával lehetőséget ad sportrajongóknak arra, hogy egy applikáción keresztül beküldött képet kedvenc csapatuk, sportolójuk mérkőzésén posztoljanak a pálya melletti LED kijelzőkre vagy az óriáskivetítőre – legyenek bármilyen messze is az adott mérkőzéstől. A magyar piacon már több, mint 150 eseményen bizonyított a megoldás - jelenleg olyan partnerekkel működik együtt, mint a MOL Fehérvár FC, a Telekom Veszprém vagy a Magyar Kézilabda Szövetség, de egyre közelebb állnak a nemzetközi piaci térhódításhoz is.

 

„Elhivatott célunk, hogy emberek millióinak szerezzünk örömet, hiszen rengeteg olyan szurkoló van, akik számára szinte elérhetetlen élmény, hogy élőben, a helyszínen buzdíthassák kedvenc csapatukat, sportolójukat. Hiszünk abban, hogy ha általunk ki tudják mutatni támogatásukat a csapat felé, a meccsnap élménye még különlegesebbé válik, és úgy érezhetik, hogy ők is hozzájárultak a sikeres szerepléshez.” – mondta Vecsernyés Tamás, a Seyu Solutions ügyvezetője. Hozzátette: „A WFS StartCup és a hozzá hasonló nemzetközi üzleti versenyek fontosak számunkra, hiszen ezáltal globális szinten is meg tudjuk magunkat mutatni. Számos prominens üzleti szereplőtől kaptunk már elismerő visszajelzést, ami a hétköznapokban is előrébb visz minket. A verseny a végeredményéről július végén kapunk tájékoztatást – bízunk benne, hogy egy nagyon sikeres szereplésről tudunk majd beszámolni.”

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09