Katasztrófahelyzetben is segít a digitalizáció

forrás: Prím Online, 2020. május 6. 17:11

A vállalkozások jelentős része számára egy természeti katasztrófa, vagy egyéb, előre nem látható csapás sokszor a véget jelenti, pedig az ilyen események negatív hatásait előrelátó tervezéssel mérsékelni lehet. A fejlett elemzést és a távoli elérést ötvöző korszerű digitális platformok képessé teszik a cégeket arra, hogy gyorsan lépjenek és csökkentsék az üzletmenetet fenyegető veszélyeket váratlan történések esetében is. 

Egy-egy természeti katasztrófa, előre nem látható krízis – mint például a mostani járvány – főként a kis- és középvállalkozások számára jelent az esetek nagy részében leküzdhetetlen kihívást. Az Egyesült Államok Federal Emergency Management Agency nevű szervezete szerint egy ilyen csapás után a kkv-k 40 százaléka egyáltalán nem indul újra, míg az üzlet folytatása mellett döntő cégek negyede egy éven belül kénytelen lehúzni a rolót. Az amerikai Ready.gov becslése szerint ennek ellenére a tengerentúli társaságok közel kétharmadának semmilyen terve nincs arra vonatkozóan, hogy egy veszélyhelyzet után hogyan folytatnák a tevékenységüket.

 

Bár a természeti csapások vagy a járványok nem jelezhetők előre, ez korántsem jelenti azt, hogy ne lehetne felkészülni a váratlan eseményekre, illetve az azokat követő időszakra. A vészhelyzeti forgatókönyvek kidolgozása és tesztelése gyorsabb és hatékonyabb reakciót eredményez, csökkentve az üzleti működésre, az alkalmazottakra, esetleg az ügyfelekre vonatkozó kockázatokat. 

 

 

Napjainkban már rendelkezésre állnak olyan technológiák, amelyekkel sikeresen tudjuk növelni a vállalkozások életképességét és biztosítani az üzletmenet folytonosságát rendkívüli történések során is. A digitális megoldások alkalmazása elérhetővé teszi a menedzsment számára azokat a kulcsfontosságú adatokat, amelyek támogatják a felkészülést a különleges eseményekre. Ehhez ugyanakkor nem csak intelligens elemző és irányító rendszerekre van szükség, de a folyamatos adatáramlást biztosító érzékelőkre és természetesen hálózati kapcsolatra is, hogy az információ el is jusson az azokat feldolgozó alkalmazásokhoz. 

 

Mivel a rendkívüli helyzetek munkaidőn kívül is előállhatnak, fontos, hogy olyan megoldásokat válasszanak a cégek, amelyek távolról, otthoni munkavégzés során, akár mobileszközökön is használhatók, így a szakemberek mozgósítása, illetve megfelelő információkkal történő ellátása is gyorsan, bármikor és bárhol megvalósítható. 

 

„A Schneider Electric nyílt, gyártófüggetlen IoT platformja, az EcoStruxure felhő alapú szolgáltatásokkal, a mérőeszközök és érzékelők adatain alapuló elemzésekkel, valamint kiberbiztonsági megoldásokkal segíti a vállalkozásokat a digitalizációban, függetlenül attól, hogy szállodát, irodaházat vagy ipari létesítményt üzemeltetnek. A megoldásunk révén folyamatosan elérhetik a cégek az épületekre, vagy akár az egyes berendezésekre vonatkozó információkat és értesítéseket, hozzáférhetnek a diagnosztikai funkciókhoz, így rendkívüli helyzetben is gyorsan és hatékonyan tudnak reagálni. A platformnak van olyan modulja is, ami a kiterjesztett valóság alkalmazását támogatja, így vészhelyzetben, vagy akár a mostanihoz hasonló szituációban, amikor akinek megoldható, home office-ban dolgozik, a távol tartózkodó szakértő és a terepen tevékenykedő kollégája hatékonyan tud együttműködni” - mondta el Hargita Péter, a Schneider Electric marketing igazgatója. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05