Világszinten teljes gőzzel halad az egészségügy digitális átalakulása

forrás: Prím Online, 2020. február 21. 14:48

Az egészségügy digitális forradalma közel 20 éve van napirenden, most azonban úgy tűnik, valóban változás várható. Legalábbis ez derül ki a Roland Berger „Az egészségügy jövője: a szektor gyorsabb ütemben digitalizálódik a vártnál” (Future of Health: An industry goes digital – faster than expected) című tanulmányából. A Roland Berger szerint a 2025-ig tartó időszakban gyökeres változások lesznek az egészségügyi piacon. 

A tanácsadó cég négyszáz nemzetközi egészségügyi szakértőt kért fel a közép és hosszú távú változások előrejelzésére, az így kapott prognózisokat pedig később iparági szakértők bevonásával, a Delphi-módszerrel validálták. 

 

A tanulmány megállapítja, hogy bár az egészségügyi digitalizáció üteme eltér az egyes országokban és piaci szereplőknél, az átalakulás teljes gőzzel halad előre. A digitális egészségügybe áramló kockázati tőke értéke 2019 első felében globálisan elérte a 4,5 milliárd eurót, csupán az év első három hónapjában 371 befektetést regisztráltak világszerte (ebből 78-at Európában), amelyek közül több M&A tranzakció volt.

 

 

Számos, szektoron kívülről érkező szereplő próbál érvényesülni az átalakuló iparágban saját ellátási láncot és gyógyszertári hátteret kiépítve, holott ezek a területek korábban az iparág hagyományos szereplőihez tartoztak.  A fejlett és fejlődő országok - adatalapú üzleti modellek kidolgozásában járatos - technológiai vállalatai is erősítik jelenlétüket az egészségügyi piacon: ezek a technológiai cégek óriási adatmennyiséghez férnek hozzá, amely alapján egészségügyi állapotfelméréseket készítenek ügyfeleik számára. Ha sikerül meggyőzniük az embereket, hogy hasznos támogatást képesek nyújtani számukra az egészségük megőrzéséhez, hihetetlen mértékben magukhoz köthetik őket. 

 

A Roland Berger tanulmánya szerint 2025-ig az Európai Unióban a digitális termékek és szolgáltatások piaci volumene eléri a 155 milliárd eurót. Fontos szerepet játszik majd a mesterséges intelligencia (AI) az egészségügyi problémák diagnosztizálása, monitorozása és megelőzése terén, hosszabb távon akár az egészségügyi szolgáltatások 20%-át is ki tudja váltani. A felmérésbe bevont 400 iparági szakértő 60 százaléka szerint a nagy technológiai vállalatok, köztük az Amazon, az Apple és a Google néhány éven belül az egészségügyi ágazat megszokott szereplői közé tartoznak majd. Hetven százalékuk véli úgy, hogy a betegek hajlandóak lesznek egészségügyi adatokat szolgáltatni a biztosítótársaságoknak az egészségesebb életmódot jutalmazó kedvezőbb biztosítási díjért cserébe, közel 80 százalékuk szerint pedig az egészségbiztosítók a digitalizáció segítségével saját partnereik felé terelik majd ügyfeleiket. Minden második szakértő gondolja úgy, hogy az egészségbiztosítók diagnosztikai szolgáltatásokat is nyújtanak majd és minden harmadik hisz abban, hogy a biztosítók képesek lesznek befolyásolni ügyfeleik viselkedését és ezáltal csökkenteni azon betegségek arányát, amelyek az egészségtelen életmódból fakadnak. A szakértők közel fele arra is számít, hogy a gyógyszerek árát befolyásolja majd azok eredményessége, hatékonysága. 

 

A tanulmány szerzői szerint az iparág szereplőinek készen kell állni a változásra és el kell szakadni a hagyományos gondolkodástól, középpontba állítva az ügyfeleket. A sikeres változást segítik a hálózati megoldások és a partnerségben rejlő lehetőségek kiaknázása, ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy nem szabad elrugaszkodni a realitás talajáról. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05