Karácsonyi díszítés: Csak a házat díszítsük, az eget ne!

forrás: Prím Online, 2019. december 21. 12:37

Az előző évhez képest ugyan csökkent a lézeres zavarások száma hazánkban, de a karácsonyi időszak a pilótáknak kellemetlen meglepetéseket okozhat a korábbi évek tapasztalatai szerint. Sokan nem is gondolnák, hogy a házak lézerfénnyel való megvilágításának komoly repülésbiztonsági kockázatai lehetnek: egy rosszul elhelyezett lézereszköz fénye akár tíz kilométerről is elvakíthatja a pilótákat, ami közvetetten több száz utas életét veszélyezteti.

Továbbra is gyakoriak a lézeres zavarások Budapest légterében, mindez a karácsony közeledtével csak fokozódhat. A tavalyi közel 100 bejelentett esethez képest idén valamelyest kevesebb, 65 alkalommal jelezte a fel- vagy leszálló repülőgépek személyzete, hogy a földről lézerrel zavarták meg őket. A bejelentések a repülésbiztonságért felelős HungaroControl Zrt. légiforgalmi irányítóihoz érkeznek be, akik minden esetben jelentik azokat az illetékes hatóságoknak, hiszen a pilóták megzavarása a légi közlekedés veszélyeztetésének minősül és akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.

 

A kiskereskedelmi forgalomban kapható karácsonyi lézerfények is akár több kilométerről elvakíthatják a pilótákat. Szabad szemmel úgy tűnhet, hogy az ég felé irányított lézerek által kibocsájtott fénynyaláb pár méteren belül megszűnik, de ez a valóságban nem így van. Szimulációs kísérletek igazolták, hogy már a legkisebb lézerfény is befolyásolhatja a pilóták érzékelését, rosszabb esetben a látásukat tartósan károsítja. Az erős fény a látásra akár hosszú percekig hatással lehet, így a lézeres zavarás nem csak a gép személyzetének figyelmét terelheti el, de közvetetten a járatok utasaira is veszélyt jelenthet. Budapesten volt már arra is példa, hogy landoláskor a lézerfénnyel elvakított kapitánytól a másodpilótának kellett átvennie a repülő irányítását. Idén tavasszal pedig a békéscsabai repülőtér közelében egy tanulópilótát vakítottak el 5-6 kilométeres távolságból egy zöld fényt kibocsátó lézeres irányzékkal. Az erős fényhatás miatt a tanulópilóta elveszítette éleslátását, nem tudta leolvasni a repülőgép műszereinek adatait, így helyette az oktató landolt a géppel. A lézerezőt közvetlenül az eset után elfogták.

 

A HungaroControl felhívásainak is köszönhetően az elmúlt évben ugyan csökkent a lézeres zavarások száma, azonban a karácsonyi időszakban gyakoribbá válnak az ilyen esetek. A társaság éppen ezért arra kéri a lézerfény-rendszerek használóit, azokat minden esetben úgy helyezzék el, hogy kizárólag a házak falát világítsák meg velük.  

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09