Több új állást hozhat a digitalizáció, mint amennyi megszűnhet

forrás: Prím Online, 2019. december 4. 16:33

A Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint 2022-re 133 millió új munkahely jön létre világszerte a digitalizációnak köszönhetően, míg párhuzamosan mintegy 75 millió álláshely fog megszűnni a folyamat miatt a következő három évben. Ha bejön a jóslat, a szaldó tehát pozitív lesz: több állás születik, mint amennyi megszűnik, viszont ez hatalmas problémát jelent majd a vállalatoknak az új álláshelyek betöltése terén. Egy új trend születését láthatjuk emiatt, hiszen egyre több vállalat, illetve kis- és közepes cég ismeri fel, hogy saját IT képzési központ működtetése hosszú távon kiváló befektetés és megoldást jelenthet a toborzási gondokra – hívta fel a figyelmet Laczkó Gábor, a Braining Hub IT oktatási központ ügyvezetője. 

Iparági szakértők évek óta hangoztatják, hogy a magyar piacról körülbelül 22 ezer informatikus hiányzik. A digitalizáció miatt azonban ez a probléma várhatóan még tovább fog súlyosbodni a következő években, hiszen bár számos állás szűnhet meg az automatizáció miatt, rengeteg új munkakör is születik majd várhatón, sőt a korábbi munkakörök betöltéséhez is egyre több digitális készség elsajátítására lesz szüksége a munkavállalóknak. A probléma tehát komplex, hiszen egyszerre kell a munkaerő utánpótlást biztosítani az új munkahelyekre, illetve a meglévő kollégákat felvértezni digitális tudással, készségekkel, egyszóval átképezni, hogy el tudják látni az új feladatköröket. 

 

 

Sokan sokfélét gondolnak a technológia és automatizáció munkaerőpiacra kifejtett hatásáról, a Világgazdasági Fórum idén ősszel közzétett előrejelzésében például azt jósolja, hogy 2022-re 133 millió új állás jöhet létre, és 75 millió szűnhet meg a vállalatok digitális transzformációjának eredményeként. A szervezet szerint az új munkakörök elsősorban az alábbi területeken jönnek majd létre: adatelemzés és adattudomány, mesterséges intelligencia és gépi tanulás, ügyvezetés és operatív igazgatás, szoftver- és alkalmazás fejlesztés és elemzés, illetve értékesítés és marketing. Mindemellett leginkább a következő szakterületeken vannak leginkább veszélyben a jelenlegi álláshelyek: adatbeviteli adminisztráció, könyvelés és bérszámfejtés, adminisztratív és felsővezetői asszisztencia, összeszerelés és gyári munka, illetve ügyfélszolgálat.

 

Egyre költségesebb a toborzás, új megoldások kellenek

Jelenleg több szektorban tombol munkaerőhiány Magyarországon, az új munkaerő megtalálása egyre nagyobb terhet ró a cégekre. Egyes szakértői elemzések szerint egy új munkavállaló felvételére átlagban közel 50 napot fordít egy cég, míg egy-egy új kolléga megtalálása mintegy 1,2 millió forintjába kerül egy vállalkozásnak ma Magyarországon. A toborzás tehát egyre költségesebb és időigényesebb, éppen ezért új, innovatív módszerekre is szükség van a vállalatok erőforrás problémáinak enyhítésére. 

 

„A felnőttképzési piac egyik fontos trendjeként azt látjuk, hogy egyre több nagyvállalat, sőt kis- és közepes cég ismeri fel, hogy egy saját vállalati képzési központ működtetésével több munkaerővel kapcsolatos probléma is orvosolható. Egyrészt a saját képzési centrum enyhítheti a toborzási gondokat, hiszen a vállalkozás saját munkaerő utánpótlását képezheti ki. Másrészt a cégek ki tudják használni a meglévő munkavállalóikban rejlő erőforrás-tartalékokat, hiszen az új munkakörökhöz szükséges digitális ismereteket, készségeket belső képzésekkel, átképzéssel is át tudják adni” – fogalmazott Laczkó Gábor, a Stylers Group informatikai cégcsoporthoz tartozó Braining Hub IT oktatási centrum ügyvezetője.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09