Ötszörösére nőtt a startup akcelerátorok és inkubátorok száma az utóbbi 10 évben
Ma az innováció fő motorjai a startup cégek, ezért világszerte több ezer akcelerátor és inkubátorprogram indult, hogy támogassa a kezdő vállalkozókat projektjeik elindításában. Számuk pedig egyre nő: jelenleg csaknem ötször annyi akcelerátor és inkubátor van, mint egy évtizeddel ezelőtt, és a gyors terjedésük miatt egyre erősödik a verseny a programok között. Ezek a főbb megállapításai a Roland Berger új „Revisiting the market for innovation (Az innovációs piac átgondolása)” című kutatásának, melynek során a cég szakértői világszerte mintegy 200 akcelerátort és inkubátort vizsgáltak meg.
„Többé már nem tudnak az akcelerátorok és inkubátorok sikeresek lenni csupán azáltal, hogy irodahelyiségeket, mentorálást és hasonló szolgáltatásokat nyújtanak startupok részére” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője. „Csak úgy lehetnek igazán sikeresek, hogyha kitűnnek a tömegből, ennek az egyik legjobb módja pedig az, ha következetesen csak egy iparágra vagy technológiára specializálódnak, valamint nemzetközi üzleti modellben gondolkodnak.”
A hagyományos támogatási formák dominálnak
Eddig a szolgáltatók főleg a támogatás klasszikus formáit nyújtották, úgymint coaching (96%), tréningek szervezése (90%) és irodahelyiség (86%) és csak mintegy felük biztosít a startupok számára hozzáférést speciális technológiákhoz. Miközben a felmérésben részt vevő intézmények 54 százaléka valamilyen iparágra fókuszál, csak 35 százalékuk koncentrál egy konkrét technológiai szegmensre, mint például a Dolgok Internete (IoT, Internet of Things), a big data, vagy a mesterséges intelligencia. Nemzetközi összehasonlításban az Egyesült Államokban működő szolgáltatók összpontosítanak már ma is a legnagyobb arányban egy adott iparágra (65%), őket követi Európa (59%) és a MENA, azaz a Közel-Kelet és Észak-Afrika régió országai (57%).
Az akcelerátoroknak és inkubátoroknak szintén van hova fejlődniük: a megkérdezetteknek csak kevesebb mint a fele követ már jelenleg is nemzetközi stratégiát, terjeszkedik új piacok felé, vagy lép új partnerségre más szereplőkkel.
„Az olyan új lehetőségek, mint a vállalati inkubátorok vagy a kockázati tőkealapok által szervezett programok további versenyt jelentenek az akcelerátorok és inkubátorok számára. És figyelembe véve a pénzügyi piacokon jelenleg elérhető magas likviditást, a startupok nincsenek rászorulva az ilyen szolgáltatók részéről érkező befektetésekre” – jegyezte meg Schannen Frigyes.
Ugyanakkor a vezető iparági szereplők, a kockázati tőkealapok és a kormányzati intézmények mind potenciális ügyfelei a tapasztalt piaci szolgáltatóknak: „Az akcelerátorok és inkubátorok mára már jelentős szakértelemmel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy fontos támogatást tudnak nyújtani a befektetési döntésekhez egy olyan környezetben is, ami nagyon dinamikus és gyakran rendkívül átláthatatlan,” - tette hozzá Schannen Frigyes. - „Így egyre inkább tudnak közvetítőként működni a startupok, a vezető ipari cégek, a befektetők és tudományos élet szereplői között, és megszilárdítani saját pozíciójukat, mint technológiatranszfer-platformok.”
Kapcsolódó cikkek
- A gyerekek ’jóságról’ alkotott nézeteit kutatta a Cartoon Network globálisan
- A Fujitsu kutatása szerint a munkaerő átalakítása az üzleti siker kulcsa
- Hódít az agilis módszertan az IT után az üzleti területeken is
- Kutatás mutatja be a televízió társadalmunkra gyakorolt pozitív hatásait
- Árukereső.hu – GKI: idén közel 50 ezer forintot szánunk karácsonyi ajándékokra
- Nem igaz, hogy függők vagyunk a közösségi médiától
- Több év végi jutalommal terveznek idén a cégek, mint tavaly
- A Samsung európai felmérése rámutat a telefontöltés társadalmi szerepének átalakulására
- Virtuális valóság – Egy új valóság a turizmus ágazatban?
- A mobiltelefonok az érzelmi biztonságunkban is fontos szerepet játszanak
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.