Kampány az állami gondozott gyerekekért
Idén ünnepli 30. évfordulóját az ENSZ gyermekjogi egyezménye, amelyet Magyarország is ratifikált. Ebből az alkalomból az SOS Gyermekfalvak társadalmi kampányban mutatja meg, hol vannak repedések az állami gondoskodás rendszerén és mit jelent szülők nélkül felnőni.
Magyarországon minden évben 8-10 ezer gyermeket emelnek ki a családjukból. Többnyire elhanyagolás, a szegénységgel és lakhatási problémákkal összefüggő következmények, fizikai erőszak, szexuális bántalmazás áll a háttérben.
Hova kerülnek a gyerekek? Mennyi pénzt kap egy állami gondozott? Mi történik, amikor rendőrrel törik rá este a családra az ajtót? Megrázó képek és történetek az SOS Gyermekfalvak gyermekjogi sorozatának első részében.
„A szüleim elmentek és több napra bezártak minket egy sötét szobába. Ordítottunk, visítottunk és a szomszéd volt az, aki feljelentette a szülőket és szólt a gyámügynek ” – meséli Évi, aki gyermekvédelmi gondoskodásban nőtt fel.
A legtöbb gyerek számára nem a családból való kiemelés az utolsó költözés: intézetek, nevelőszülők követik egymást. „Ha horkolsz vagy szuszogsz, megkeserítem az életedet” – mondták a 8 éves Flórának első nap az intézetben. Hogy illeszkednek be a gyerekek egy idegen rendszerbe?
Norbi egy hatágyas szobában lakott az intézetben, senki nem mondta meg neki, mik a szabályok, mi fog vele történni. Évát három különböző nevelőszülő nevelte, azt hitte, valamit rosszul csinál, hogy folyton elhagyják. Így élte túl három fiatal az állami gondoskodást.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.