Az IBS UpSkill programja nyert a HR Best díj Toborzás kategóriájában

forrás: Prím Online, 2019. október 22. 10:18

Első hellyel díjazta az International Business School UpSkill programját a HR Best nevű HR-szakmai díj zsűrije. Idén először adták át az elismerést az ország legnagyobb toborzási, munkaerő-piaci konferenciáján, a HR Festen. Öt kategóriában érkeztek be a nevezések számos pályázótól, melyeket két körben értékelt a szakmai zsűri.

Hagyományteremtő jelleggel indította el ebben az évben a HR Fest a legjobb személyzeti megoldásokat elismerő HR Best díjat. A Toborzás kategóriában az International Business School UpSkill programja győzött, több nagyvállalat megoldását is maga mögé utasítva. A kategóriában azoknak a projekteknek a nevezését várták, melyek új munkatársak felvételét segítik elő, illetve pályakezdőket célzó kezdeményezések is ide érkezhettek. Az értékelés folyamán fontos szempont volt az innovativitás, a mérhetőség és a kidolgozott módszertan, valamint hogy a levont tanulságok mennyire segíthetnek másokat hasonló megoldások megvalósításában. 

 

“Hatalmas elismerés számunkra, hogy a HR-szakma kiemelt képviselői díjjal értékelték a készségfejlesztési programunkat, az UpSkillt, illetve a TalentNet platformot, ami a HR-szakembereket és friss pályakezdőinket összekötő, hamarosan elinduló toborzási eszközünk.” - mondta Láng László, az IBS üzletfejlesztési vezetője. 

 

  

A fejlesztési program célja, hogy a BSc tanulmányaikat végző hallgatók olyan készségeiket tökéletesíthessék fő szakirányú tudásuk elsajátítása mellett, melyek a legkeresettebb üzleti és gazdasági pozíciók betöltéséhez szükségesek a munkaerőpiacon, és az elért eredményekről egy digitális képesség-profilt kapjanak. Ezek a területek: írásos és szóbeli kommunikáció, elemzői, kvantitatív, IT, valamint csapatmunka készségek.

 

Az IBS egy önálló online platformon, a TalentNet-en gyűjti össze a hallgatók eredményeit, és elérhetővé teszi a toborzással foglalkozó HR-szakemberek számára. A koncepció lényege, hogy az itt található részletes képességprofil sokkal többet mond el a jelöltekről, mint a puszta tanulmányi eredmények, hiszen konkrét, a munka világában elsődlegesen fontos készségekről adnak sok tényező alapján lemért és értékelt információkat. 

 

 

Ahogyan Tóth Gergely, a HR fest és a HR Best díj egyik alapítója elmondta: “Fontos volt számunkra, hogy létrehozzuk ezt a díjat, mert szerettük volna elismerni azt a rengeteg munkát, amit a toborzással foglalkozó szakemberek nap mint nap arra fordítanak, hogy  azonosítsák a tehetségeket, illetve megtalálják a számukra legideálisabb profillal rendelkező munkavállalókat. Az IBS egy olyan kihívást célzott meg hatékonyan a programjával, aminek a csillapítása már érlelődött az utóbbi években. Nagyon fontos pozitívum, hogy egy felsőoktatási intézmény aktívan, a munkaerőpiac jövőbeli igényeit felismerve dolgozott ki egy hatékony választ, mely megalapozott, mérhető és itthon egyedülálló.”

 

Az UpSkill program a 2018/2019-es tanévben indult kiemelt projektként, elsőként két készségterületen: írott kommunikáció és számítógépes készségek. 2019 szeptemberétől mind a hat célzott területen elkezdődött a hallgatók fejlesztése, aminek eredményét az első félév végén már a TalentNet platform is meg fogja mutatni.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36