Ha nagy leszek, festő leszek

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 8. 14:27

Az idei Campus Fesztivál újdonsága volt, a CAMPUS ART, ahol a résztvevők megismerkedhettek a művészetek színes világával és kipróbálhatták, hogy melyik művészeti ág az, ami leginkább nekik való. A sok kisgyerek hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a képző-, ipar-, zene, szín táncművészet és a fotózás világába.

A festészet világába az Alkotásutca csapata vezette be az érdeklődőket, és több mint 60 kisgyerekkel együtt egy két vászonból álló hatalmas képet is készítettek, mely a fesztivál hangulatát örökítette meg. Ki tudja, hogy az alkotók között volt-e hazánk majdani nagy festőművésze? Ha nem is, akkor is hatalmas élmény volt a közös festés a gyerekeknek, mely ráadásul rendkívül hasznos is számukra, mivel nem csak az alkotás örömét kapják tőle, szárnyaló kreativitásuk mellett a finommotoros képességeik is nagyot fejlődnek, ha továbbra is gyakorolják magukat a festésben és rajzolásban.

 

 

A gyerekek maszatos kezekkel és csillogó szemekkel vetették bele magukat az alkotásba. Nagyon jó volt látni, hogy mekkora az érdeklődés a festészet iránt a kisgyerekek részéről, így biztos szervezünk még nekik külön is programokat az Alkotásutca élményfestésein is. - Mondta Nagy Lilla a szervezők részéről.

Kulcsszavak: CAMPUS ART Alkotásutca

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

GKID-Mastercard eTOPLISTA 2023 – a legnagyobb és legismertebb webáruházak rangsora

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült az élelmiszerek és háztartási cikkek online értékesítésével foglalkozó kereskedőket tömörítő TOP10-es FMCG lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalmat elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült. Ebbe a mezőnybe idén is 13 magyar webáruház került be. 

2024. május 30. 17:19

A vállalkozások online jelentlétét tuningolja a Telekom

A Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja. A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant Honlap segíti a gyors és hatékony online jelenlét kialakítását.

2024. május 30. 15:38

A spanyol energiaparkokban is a Smart-Ex 03–5G okostelefon digitalizálja a kommunikációt

A Cepsa, Spanyolország egyik legnagyobb integrált energiavállalata, két energiaparkot üzemeltet Dél-Spanyolországban. Az üzemek alkalmazottai évek óta a Pepperl+Fuchs termékekre támaszkodnak, hogy kommunikáljanak egymással és dokumentálják a napi feladatokat, például a karbantartást. Az 5G bevezetése új szabványokat teremtett a rendelkezésre állás, a hálózati lefedettség és a késleltetés tekintetében, lehetőséget teremtve arra, hogy a meglévő Smart-Ex 02 készletet fokozatosan cseréljék le a Pepperl+Fuchs gyújtószikramentes Smart-Ex 03 5G okostelefonjaira.

2024. május 30. 14:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52