Év Informatikai vezetője pályázat felhívása
A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2019-ben is kiírja az év CIO-ja pályázatot. Pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint díjjal elismerje az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó CIO munkáját.
A 2002 óta ítéli oda a VISZ által felkért független szakmai bizottság az év CIO-ja díjat. Az év CIO-ja díjra informatikai vezetőket jelölhetnek szakmai szervezetek, cégek, valamint zsűritagok egyaránt.
Jelentkezéseket rövid ajánlással a visztitkarsag@mvisz.hu címre várják a szervezők. 2016-tól átadják az év fiatal CIO-jának járó Braun Péter díjat is.
A VISZ által felkért független zsűriben szakmai szervezetek képviselői, valamint újságírók vesznek részt:
- STRAUSZ GYÖRGY, a VISZ elnöke
- LAUFER TAMÁS, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke
- NAGYNÉ AGÁRDI GYÖRGYI, CIO – Allianz Hungária Zrt. – Év CIO-ja 2018-ban
- CSERNA JÓZSEF, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke
- KREMMER LÁSZLÓ, a Project Management Institute Magyar Tagozatának elnöke
- SZIEBIG ANDREA, az IT Business főszerkesztője
- DERVENKÁR ISTVÁN, a Bitport.hu főszerkesztője
- MESTER SÁNDOR, a Computerworld B2B üzletágvezetője
- BRAUN MIKLÓS
ARS POETICA
- Miért jó CIO? Milyen képességekkel rendelkezik, melyek sikeressé teszik?
INNOVÁCIÓ
- Milyen innovatív megoldásokat vezetett be az elmúlt időszakban? (1-3 év)
- Milyen módon változott a vezető szerepe?
- Mlyen kihívásokkal szembesült? Hogyan kezelte?
DIGITALIZÁCIÓ ÉS TERMELÉKENYSÉG
- A magyar gazdaság előtt álló egyik legnagyobb kihívás a termelékenység javítása, melyben a digitalizáció jelentős szerepet tud képviselni. Milyen ICT megoldást vezetett be, vagy fog bevezetni a közeljövőben, amely az Ön vállalata vagy szervezete termelékenységét jelentősen javította vagy javítani fogja?
ÁGAZATI ICT TRENDEK
- Melyek azok a ICT trendek, melyek érinteni fogják az Ön által képviselt ágazat működését? Hogyan tervezi ezeknek a bevezetését?
ÉRTÉKTEREMTÉS
- Legújabb technológiák hasznosítása az üzleti folyamatokban – mutasson be egy valódi értékteremtő megoldás
A jelölés beküldésének határidei: 2019. július 21.
A pályamunkák beérkezésének határideje: 2019. augusztus 4.
A nyertesnek járó díjat, elismerést az idei INFOHAJÓ konferencián adják át, 2019. augusztus 28-án.
Kapcsolódó cikkek
- Az Antenna Hungária marad az országos földfelszíni digitális televízió-műsorszóró hálózatok üzemeltetője
- Összetartó kisközösségeket díjazott a Telenor, a Hello Wood szakmai támogatásával
- Médiatanács: Decembertől is a Szent István Rádió szól majd Gyöngyösön és Sátoraljaújhelyen
- Országos ösztöndíjpályázat gyerekeknek
- Médiatanács: nyolc online alkotás készülhet nyolcmillió forintból
- Igénylik a digitális tuningot a magyar kisvállalkozások
- Pályázat indul: Közösségi tereket épít a Telenor és a Hello Wood
- Makay József lett az „Év információbiztonsági újságírója”
- Az Antenna Hungária jelentkezett egyedül az országos földfelszíni digitális televízió-műsorszóró jogosultságért
- Kiváló videós tartalmakat készítettek? Nevezzék a versenyre!
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.
Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei
Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.