A kutyáknak is van dackorszakuk
Nem látnak, nem hallanak, nem érzékelnek, kezdetben teljes mértékben anyjukra vannak utalva. Mégis, az első hat hónapban egy szuperintenzív fejlődést élnek meg, elsajátítva a létezéshez szükséges biológiai és szociális tudáskészletet, miközben átesnek még egy – a gyerekekéhez hasonló – dackorszakon is. Tudósok analizálták az első fél év tudásvágyát, amelyet A kiskutyák titkai című dokumentumsorozatban mutatnak be. Íme a Viasat Nature csatorna műsorából néhány érdekesség, amit érdemes tudni a kutyakölykökről!
Világszerte több mint négyszáz kutyafajt tartanak számon. A kölykök édesek, esetlenségükben is imádnivalók, ám érdemes nem csupán mini változatként tekinteni rájuk. Ezt tették az utóbbi években elismert tudósok, azaz komolyabban szemügyre vették azt a hihetetlen fejlődési sebességet, amely az első pár hónapban zajlik.
Kiderült, hogy ebben az időszakban gyakorlatilag egy biológiai csoda történik: egy vak, süket, önmaga testhőmérsékletét szabályozni képtelen és tehetetlen teremtményből szinte egyik pillanatról a másikra egy kifejlett egyed lesz, hibátlan érzékszervi képeségekkel és magasszintű intelligenciával. De ekkor fejlődik ki az állatvilágban egyedülálló kötelékük is az emberekkel.
A fejlődési tempó lépései:
- születési súlyukat 12 nap alatt duplázzák meg (az újszülött gyermekeknek ugyanez 3 hónapig tart)
- 2. hetükben már kinyitják szemüket, kúsznak és megismerik a körülöttük tevékenykedő embereket
- 1 hónapos korukban tejfogaik növekedésnek indulnak (a 2. hónapra ki is bújik mind), rendesen hallanak, stabilan járnak, játszanak
- mire elérik a 2 hónapos kort, szaglási képességük megtízszerezi az emberét, harapdálva játszanak testvéreikkel, ezzel pedig elsajátítanak egy kulcsfontosságú készséget: a harapásgátlást (így tudják majd behatárolni, milyen erősséggel haraphatnak fájdalom nélkül)
- 4 hónaposan, rengeteg tanulás és fejlődés közepette elérkeznek a dackorszakhoz is: megpróbálják uralni territóriumukat, modortalanok, dominálni szeretnének és úgy tűnik, hogy minden eddig tanult trükköt elfelejtenek – ez az időszak azonban sokkal hamarabb véget ér, mint a gyerekeknél
- 6 hónapos korukra már akár ivaréretté is válnak
A hihetetlen gyorsaságú fejlődési folyamatot a Viasat Nature csatornán, A kiskutyák titkai című sorozatban követhetjük nyomon csivavákkal, collie-kal, segítő- és mentőkutyákkal 2019. május 13-án és 20-án 18:20-tól, ahol tudósok mellett tenyésztők és gazdák fedik fel, mennyire fontos az ember szerepe egy érzelmileg stabil kutya nevelésében.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.